Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1973-1974
1974. június 24., 9. rektori tanácsülés
8 С/ Javaslatot kell kidolgoznunk a Művelődésügyi Minisz_ tórium felé, hogy tegyék lehetővé, hogy azok a szakmunkások, akik e tanfolyamot elvégezték, de egyete - men vagy főiskolán nem tanulhatnak tovább, vizsgaeredményeik alapján bizonyitványt kapjanak, amely a szakközépiskola 1,2 vagy 3. osztályának elvégzésével egyenértékű és a szakközépiskola további osztályaiban való tanulásra jogosit. D/ Tovább kell javítanunk az egyetemi politikai hangulatot, mely e képzést illetően nem egyöntetű. Sokat segített az, hogy az e tanévi első taggyűlések meghatározták a párttagság feladatait e tekintetben. A nagy sajtókampány, amely az első hónapokban kibontakozott, nem minden esetben hatott pozitiv irányban. A további felvilágositó információs munka során is foglalkozni kell a SZÉT fontosságának, eredményeinek méltatásával . 4. feladatok a következő tanév előkészítésére. Az 1974/75 tanévben a tanfolyamot műszaki területen azonos létszámmal folytatjuk. A SZOT az ipari tárcákkal az MM-mel és a KISZ KB-val egyetértésben kijelölte azt a 3o budapesti és 32 vidéki üzemet, amely a jövő tanévre hallgatókat küldhet a tanfolyamra. Ezekkel az üzemekkel a kapcsolatot felvettük. A továbbfejlesztésre vonatkozóan a P VB támogatja a tanfolyam-vezetőség következő javaslatait: А/ Meg kell vizsgálni az oktatási intenzitás növelés lehetőségeit. Ennek két útja van: a levelező időszak heti óraszámainak megnövelése, valamint az intenziv időszak meghosszabbitása. Kérjük, hogy az egyetem terjessze tovább a tanfolyamvezetőség azon javaslatát, hogy a jövőben hetenként 2 nap elfoglaltsága legyen a hallgatóknak és január hónapban egy további intenziv oktatási időszakra kerülhessen sor. Természetesen ennek anyagi hátterét /átlagbérek, óradijak, teremigény/ meg kell teremteni. В/ Fel kell hivni a kormányzat figyelmét arra, hogy igen sok ellenvéleményt, észrevételt vált ki, hogy az érett-