Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1973-1974

1973. november 12., 3. rektori tanácsülés

— 5 Be kívánunk szerezni néhány db kártyalyukasztó és egy-két kár­tya ellenőrző berendezést, elsősorban az ügyviteltechnikai fel­adatok miatt, Az adatelőkészitő bázis telepítésével kapcsolatos eredeti koncep­ciót meg kellett változtatni. Az eredeti elképzeléseknek megfele­lően ugyanis az adatelőkészitőket a tanszékekre helyeztük rész­ben azért, hogy ne kelljen központilag helyet biztosítani és, hogy az üzemeltetéssel kapcsolatos feladatoktól mentesüljenek a számítóközpontok, illetőleg a központi apparátus. Bebizonyoso­dott azonban, hogy az ilyen mértékben decentralizált elhelyezés­nek számos hátránya van, melyeket az 1972. junius 12-i Rektori Tanácsülésen előterjesztett anyagban részletesen indokoltunk. Az ott hozott határozatoknak megfelelően részletes és több al­ternatívát tartalmazó javaslatot dolgoztunk ki, s ezt a részben centralizált elhelyezésre 1972. október 10-én a tudományos rek­torhelyettes elé terjesztettük. E program első lépéseként folyamatba tétetett egy a K. épület II. emeletén fekvő tanulóköri helyiségnek adatelőkészitő helyi­séggé való átalakítása, amelyben a felügyelő személyen kivüi legalább 12 db adatelőkészitő berendezés centrális elhelyezése fog lehetővé válni. A Kinizsi utcai épületben pedig éppen a na­pokban lépett üzembe egy kb. 8 adatelőkészitő elhelyezésére al­kalmas helyiség. Cél az volna, hogy további 5-6 ilyen helyisé­get alakítsunk ki az egyetemen. Az errevonatkozó egy éve elké­/?#•

Next

/
Thumbnails
Contents