Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1972-1973
1972. október 16., 2. rektori tanácsülés
**> 9 —* ill« 56,1 % volt elégtelen a vizsgaidőszak végén* Ezen az évfolyamon az 1« félévben mindössze 5 hallgató szerzett ismételt vizsga nélküli átlagot* A "folyadékok mechanikája" cimü tárgyhói az évfolyam hallgatóinak közel 60,0 %-a még a vizsgaidőszak végéig sem tudott eredményes osz, tályzatot szerezni* A Villamosmérnöki Karon is meglehetősen alacsony volt a tanulmányi kötelezettségeknek ismételt vizsga nélkül eleget tevők aránya /46,8 %/* Különösen gyenge eredményt ért el az I* évfolyam, ahol csak 10,8 %, azaz a 120—hói 15 fő tudott eleget tenni ismételt vizsga nélkül az előírt követelményeknek* A beiratkozottakhoz viszonyítva ezen az évfolyamon az h félévben a lemorzsolódóttak aránya 46,5 %* Meg kell azonban azt is jegyeznünk, hogy a jó vizsgaeredményt elérők számának alakulása ezen a karon volt a legkedvezőbb* A Közlekedésmérnöki Karon ugyancsak nagyon gyengék voltak az I* éves hallgatók eredményei® így pl® az 1* félévben a 57 hallgató közül csak 4 tudta ismételt vizsga igénybevétele nélkül lezárni a félévét* A beiratkozottak^ létszámához viszonyítva a iemorzsolódottak aránya 48,9 %• Az összes levelező tagozatos hallgató vizsgaeredményei közel azonosak a múlt tanévben elért eredményekkel* 7®/ Egyetemünk két karán folyik nappali tagozatos üzemmérnökképzés« a Vegyészmérnöki és a Vizgazdálkodási főiskolai Karon* Kétfokozatú képzés keretében e tanévben először tanult 51 hallgató* Általános következtetést 51 lő egy félévre vonatkozó jegyei alapján nem tehetünk, azt azonban mégsem szabad figyelmen kivül hagyni, hogy a főiskolai Kar hallgatóinak teljesítményénél' lényegesen jobb volt a Vegyészmérnöki Kar üzemmérnök hallgatóinak eredménye®