Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1972-1973
1973. március 12., 5. rektori tanácsülés
I . mainak tananyaga, valamint a "Tudományos szocializmus" tárgy keretében oktatott szociológiai ismeretek vonatkozásában szükséges a programok egyeztetése és a megfelelő egymásraépülés biztosítása. Már az eddigi gyakorlatban is előfordult és növekszik a diplomamunkák kapcsán kialakuló kooperáció az ágazati gazdaságtani és a szaktanszékek közöttf Ezen együttműködés formáit, a gazdasági, szervezési jellegű feladatok kiadásának, ellenőrzésének módját kivánatos a továbbiakban pontosabban körvonalazni. A gazdasági, vezetési, szervezési ismeretek oktatása számos területen érintkezik a számítástechnikai oktatási kérdésekkel. A számítástechnikai program fokozatos megvalósításává}, párhuzamosan a tantárgyak kompjuterizálása során figyelembe kell venni a fenti tantárgyak ilyen irányú igényeit is és e területen is kívánatos a megfelelő koordinálás elvégzése. 4. Egyes szervezeti kérdések. Az Ágazati Gazdaságtani Tanszék Csoport megalakulása, amely mintegy 50 szakembert tömörít, kedvező feltételeket teremtett az oktatás színvonalas ellátására és továbbfejlesztésére. E lehetőségek tényleges kihasználása azonban még hátravan. Az 1972. május 22-i rektori tanácsi előterjesztés ezzel kapcsolatban a következőket állapítja meg: "Az egységesítés tárgyi, szervezeti, stb. feltételei mellett a továbbiakban elengedhetetlen tennivaló az egységes szemlélet kialakítása, ami ma még több kívánnivalót mutat. Az oktatás-nevelós-tudományos kutatás célja, tartalma, az ezeket szolgáló módszerek és formák tekintetében meglevő nézeteltérések ugyanis nem kizárólag a profilok különbözőségének velejárói. A Tanszék Csoport vezetőinek, társadalmi szervezeteinek fontos feladata, határozottabban érvényt szerezni a közös érdekeknek, illetőleg kiszorítani az ezt ma még nem mindig elismerő szubjektív törekvéseket. Ezt igénylik a jelenlegi feladatok is, de enélkül a további fejlődés sem képzelhető el".- 9 -