Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1971-1972
1972. június 12., 9. rektori tanácsülés
8 -tenziv nevelői befolyásunknak kevésbé vannak kitéve, a hallgatók neveltségéről és a nevelőmunka problémáiról intézetünk /a korábbi tanszék/ nappali tagozatos hallgatóinak ill. oktatóinak munkájával kapcsolatban beszélhetünk. Hallgatóink tudatosan készülnek a pedagógiai pályára, ezért neveléselméleti és neveléspszichológiai ismereteik jelentősek, aktiv nevelési ténykedésre alkalmasak. Azt kell megállapítanunk, hogy a KISZ-munkában vagy a kollégiumi nevelési tevékenységben szakszerű ismereteiket nem érvényesítették kiemelkedően. Elmondásuk szerint részben igen elfoglaltak, rézben bizonyos elkülönülést éreznek a mérnökhallgatók részéről. Jónak, fejlődőnek minősítjük a tudományos diákköri tevékenységet /a nappali hallgatók közel egyharmada tudományos diákkörben tevékenykedik, 1971-ben három pályázatot is nyertek és jól szerepeltek az idei országos tanácskozáson ±3/. Oktatómunkánk a klasszikus pedagógiai tantárgyakban /általános lélektan, nevelés-lélektan, neveléselmélet, neveléstörténet, didaktika/ a tudományegyetemeken folyó képzést tükrözi. Az 1962 óta képzett mérnöktanárok és műszaki tanárok beválásával kapcsolatban objektiv vizsgálatot senki sem végzett. Dicsérő ős bíráló megállapításokban egyaránt részünk van. Gyengének tartjuk hallgatóink gyakorlati /iskolai/ kiképzését, és aggódunk jelenleg a metodikai képzés gyengesége miatt. E két probléma annál inkább is igen érzékenyen érinti a müszakipedagógús-kepzést, mivel a műszaki főiskolákat is nekünk kell mielőbb irányítani, segíteni e vonatkozásban is. ügy véljük, hogy a műszaki tantárgyak metodikájának színvonalas oktatását a pedagógia tanszékek A főiskolákon/, ill. intézetünk egyedül sem most, sem később nem tudja ellátni. A metodika tartalma az a műszaki tudomány, amely dinamikusan változik, alakul. A középiskolákban sokféle műszaki tantárgyat oktatnak, ezek mindegyikére képtelenség is felkészíteni a tanárj elölteket. Korszerű metodikai kiképzést alapvető műszaki tantárgyakban /amelyek modellként szolgálnak majd közel 100 tantárgy módszertanához/, több műszaki tanszék és a pedagógiai tanszékek együttműködésével lehet biztosítani. Elgondolásunk szerint a pedagógiai