Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1971-1972

1972. április 10., 7. rektori tanácsülés

- 5 -A világnézeti oktatás-nevelés szaktanszéki felada­tainak eredményes megoldásához is további segítsé­get nyújt majd az a szociológiai felmérés, amely a PB irányításával folyik majd a hallgatóság körében. Az ebből leszűrhető általános tendenciák, levonható következtetések birtokában feltehetően társadalom­­tudományi oktatásunk is nyer majd uj orientációkat. A társadalomtudományi tanszékek területén a szóban­­forgó időszak az uj oktatási egységek szervezése, elindítása jegyében telt el. A nagyobb egységek leg­lényegesebb célja éppen a világnézeti oktatás-neve­lés intenzitásának, eredményességének fokozása. Még nem teljesen bontakoztak ki a nagyobb lehetőségek körvonalai, illetőleg azok kihasználásának módszerei,­­néhány kérdésben azonban már is számottevő előrehala­dás tapasztalható. Ilyenek egy integrált speciális kollégium beindításának előkészületei, a kiscsopor­tos oktatás további kiterjesztése, a már-már hagyo­mányos epeciál kollégiumok bevezetése a kisebb karo­kon is a marxizmus-leninizmus egy-egy ágában stb. Elégedettek lehetünk azzal az eredménnyel is, amelyet

Next

/
Thumbnails
Contents