Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1971-1972
1971. november 1., 3. rektori tanácsülés
- 4- A centenárium-alkalmából a BME történetének első 100 évét meg kell irnie Ebbe kerül bele a tudománytörténeti szekcióülésen elhangzott valamennyi előadás teljes szövege* E nagyarányú munka összefogásával a Központi Könyvtár igazgatóját javasoljuk megbízni, aki felkutatja ez:egyetemtörténeti munka megírásához szükséges szakembereket*- Annak érdekében« hogy a szekcióelőadások szövegei /vagy legalábbis egy részük/ nyilvánosságot kapjanak, a Periodica Polytechnics egy-egy szakosított / gépész, építész, vegyész/- számát tervezzük, amelybe a kar dékánjának kijelölése alap-/, ján kerülnek az ülésszakon elhangzó legértékesebb előadások*- Szükséges, hogy az egyetem 1971-72* tanévi évkönyve centenáriumi évkönyvként, bővített tartalommal jelenjék meg és tartalmazza az ünnepség lefolyását, valamint az ünnepi beszédek teljes szövegét*- Az utóbbi években 1967-ben, 1969-ben, 1970-ben 1-1 alkalommal, s 1971—bén 2 alkalommal rendeztünk tudományos ülésszakot, kiállítást, ünnepségeket* A jövőre nézve 4-5 éves időszakot javasolunk 2 egyetemi szintű ülésszak szervezése között* Az eddigi ülésszakok és a jelenleg tárgyalt centenáriumi tudományos ülésszak esetében is egyetlen kifogásolható pont; az előadások inhomogén volta* Javasoljuk, hogy a következő ülésszak témaköreit az eddiginél koncentráltabbnak határozzuk meg* így nagyobb-lehetőség nyílik egy-egy szakterület alaposabb elemzésére* Szervezésileg ez azt jelentené, hogy F^yes, előre kijelölt tudományterület témaköréhez csatlakozóan kellene az előadásokat csoportosítani* Az ilyen jellegű tudományos ülésszak segitené a tanszékek közötti komple::, a tudománypolitikai irányelvek által kívánatosnak Ítélt kutatást is* így pl.:- A Közlekedésmérnöki Kar a Villamos- és Építőmérnöki Karral karközi együttműködésben kutathatná, és a legközelebbi tudományos ülésszakon a 5 kar ' közösen ismertetné “A közlekedés automatizálása:,c* témát*- "A komputerek az ipari termelésben, hazánkban” c* témát az egyes karok saját oldalukról közelíthetnék meg* - Hasonló téma lenne az- "Elektronikus Számitógépek felhasználása-a Kar különböző tudományos szakterületein",- Lehetne egy alaptudományi eredményeket ismertető ülésszakot is szervezni a matematika, fizika, kémia, műszaki mechanika, műszaki hőtan, kémiai-, fizikai-, eLméleti villamosságtan tárgykörében, illetve ezek közül néhányban.