Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1970-1971
1971. május 10., 7. rektori tanácsülés
n _ tervek általában több évre szólnak,- mindaddig, ami.g az adott téma ezt megköveteli, amig a végleges tudományos eredmény fel nem mutatható* E törekvésünket ebben az évben nyugati kapcsolatainknál szándékozunk először megvalósítand. Az intézmények közötti közvetlen kapcsolat személyekre történő lebontása érdekében szükséges, hogy több ezévben kiutazó oktatót felkérünk arra, hogy ők készítsék elő közvetlen kapcsolataink fenti elvek szerinti megoldását az 1972-es évtől kezdődően. Számos esetben felmerült újabb közvetlen kapcsolatok kiépítésének szükségessége. Ez elvileg helyes, de emellett ügyelni kell a jelenlegi kapcsolatok tartalmi elmélyítésére, mely elsőrendű feladatunk. A 11. sz, mellékletben az egyes közvetlen kapcsolatos szerződésekről számolunk be részletesebben, b./ Egyéb kiküldetési formák Egyetemünk oktatói a rövid tanulmányutakat nagyon kedvezően értékelik. Egybehangzó vélemény, hogy az ilyen utak általában a tapasztaltabb oktatók számára nyújtják a leghasznosabb lehetőségeket. Célszerű tehát fokozni a rövid kiküldetések számát. Az egyetem tudománypolitikai igénye olyan, hogy a jövőben nagyobb szükség volna fejlett országok felé irányuló rövidebb kiküldetési formák számának emelésére. Az ösztöndíjas utak általában a fiatalabb oktatók számára hasznosak. Az egyéves tanulmányutak azonban már komolyabb szakmai felkészültségű oktatók /docens, professzor/ számára kívánatosak, részben a Szovjetunió, részben fejlett nyugati országok viszonylatában. Jelenleg 6 hónapnál hosszabb időre Egyetemünkről mindössze 14 fő tartózkodik ösztöndíjas tanulmányúton. A magas színvonalú tudósképzés nem nélkülözheti az ilyen jellegű tanulmányutakat, feltétlenül növelni kell, mind a szocialista, mind a tőkés országokba a kb. egyéves időtartamú tanulmányút álcát docensek és professzorok részére.