Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1970-1971

1971. március 15., 6. rektori tanácsülés

4-, A középiskolás fiatalok tájékozottsága az egyetemi életről hiányos, nem ismerik a választott kart, szakot* Ez a vizs­gabizottságok munkáját neheziti és oda vezet, hogy egyes karokra jelentkezők számában jelentős aránytalanságok mu-. tatkoznak. 5. A középiskolák előkészítő munkája, a középiskolai tananyag ismerete sok tekintetben kifogásolható. Jelentős hiányos­ságok tapasztalhatók a matematika, fizika, rajz és nyelv­­ismeretek tekintetében* Különösen kiemeli a probléma fon­tosságát az a körülmény, hogy Egyetemünkre nemcsak gim­náziumi és ipari.technikumi érettségivel kérhetik felvéte­lüket a jelöltek* A továbbiakban nem részletezzük a kö­zépiskolai oktatás hiányosságait, mert a X* Kongresszus határozata a közeljövőre irányozza elő az állami oktatás egész rendszerének felülvizsgálatát. Remélhető, hogy ennek eredményeként javulás következik be e téren is. 6. A.protekciózás lehetőségét a felvételi rendszer nagymérték­ben akadályozza! Hamis látszatot kelt azonban, hogy egyes oktatók - gyakran magas beosztásban lévő vezetők - a fel­vételi eljárás menete közben érdeklődnek felvételi rész­­eredményekről, a felvételi bizottság még nyilvánosságra nem hozott döntéseiről, stb. Az ilyen közbenjárásokat min­den eszközzel meg kell szüntetni, mert a soronkivüli in­formációk olyan benyomást keltenek, mintha egyesek jogta­lan előnyöket élveznének a felvételi eljárás során. A vázolt hiányosságok kiküszöbölését célzó javaslatokat a kö­vetkezőkben összegezzük: II. Javaslatok a felvételi vizsgarendszer fejlesztésére А/ Az Egyetem hatáskörében megvalósítható javaslatok 1. Javasoljuk, hogy a karok - adottságaiknak megfelelően és

Next

/
Thumbnails
Contents