Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1970-1971

1971. március 15., 6. rektori tanácsülés

^ . sz. melléklet A szocialista együttműködési szerződések koordiná­torainak és felelőseinek jelentései. Nehézipari Minisztérium 77/1971. T.O. számú levelére hivatkozva dr. Szebényi Imre dékánhelyettes koordinátor közreműködésével az aláb­biakban számolok be a Nehézipari Minisztériummal kötött szocialista szerződés 197o* évi teljesítéséről. Ebben az évben is a nehézipari miniszter megbizása alapján Dr. Korányi György elvtárssal,- a Műszaki Fejlesztési Főosztály vezetőjével és munkatársaival, valamint a Személy­zeti és Oktatási Főosztály illetékeseivel tartottuk a kap­csolatot. 197o-ben különösen nagy gondot fordítottunk - Egyete­münk rektorának és tudományos rektorhelyettesének koncepciói alapján - a Nehézipari Minisztérium egyes célprogramjaihoz való kapcsolódás elérésére és egyes beruházásainkhoz a Minisz-» térium pénzügyi támogatásának megszerzésére. Ez utóbbi kér­dést illetően 9o millió forintot meghaladó igény merült fel Egyetemünk részéről, amelyből 25 millió forintot a "Hőtechni­kai berendezések és rendszerek laboratóriuma /Kalor II. labor/" létesítéséhez mint támogatást kértünk, 47 millió forintot pe­dig a "Müanyagfeldolgozástechnikai kísérleti üzem" létesíté­sére, amely a Műanyagipari Kutató Intézet és a Műanyag és Gumiipari Tanszék részére közös kezelésben került volna meg­építése után felhasználásra. A harmadik igény műszerek be­szerzéséhez pénzügyi támogatás kérés volt a Villamosmérnöki Kar számára. A Kalor II. labor-hoz szükséges és jelenleg még hiányzó pénzügyi fedezetet megkíséreltük a Nehézipari Minisztérium utján az Országos Energiagazdálkodási Ható­ságtól megkérni a IV. ötéves terv energiaracionalizálási célokat szolgáló keretéből.

Next

/
Thumbnails
Contents