Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1970-1971

1971. március 15., 6. rektori tanácsülés

- 3 -Az OVH vállalta, hogy a Vízgazdálkodási Főiskolai Kar terü­letén félüzemi kísérleti pályát létesit és hozzájárul az Épitőmérnöki Kar viz- és szennyviztechnológiai laborató­riumának felszereléséhez. Hasonló törekvések jutnak kifejezésre a többi keretszer­ződések tervezeteiben is, amelyeknek előkészítő tárgyalási' eredményei reményt nyújtanak arra, hogy az egyetem, illetve annak tanszékei hatékonyan vegyenek részt az.ágazati cél­programok végrehajtásában, eddig nem jártak azonban sikerrel azok a törekvések, hogy szerződő partnereink jelentékeny támogatást nyújtsanak olyan egyetemi beruházásokhoz, amelyek az adott minisztérium műszaki fejlesztési céljait is szolgál­ták volna. E körülmények folytán és a megbízási volumenből való magas vállalati részesedésre való tekintettel is, meg­fontolandó lenne az a lehetőség, hogy országos nagyvállalatok­kal alakítsunk ki ilyen tartalmú együttműködést, amire már történtek kezdeményező lépések. A szocialista szerződések felelőseinek és koordinátorainak jelentését teljes terjedelmben mellékeljük, mert az elvég­zett munkáról adott közvetlen tájékoztatás jobban biztosítja a teljes kép kialakítását, mint a közvetett értékelés. Ennek ellenére szükségesnek látszik néhány kérdéssel ezen túlmenően foglalkozni, olyan problémákkal, amelyek megoldásra várnak és olyan eredményekkel, amelyek emlitésre méltóak. A Nehézipari Minisztériummal az 1970. évi oktatási együtt­működés zavartalan és zökkenőmentes volt, e témakörből ki­emelendő, hogy az egyetem rektorának felkérésére a Nehézipari Minisztérium véleményezte a kétfokozatú vegyészmérnök-képzés tantervét és megkülönböztetett figyelemmel kiséri a kétfokozatú villamosmérnök-képzés bevezetésére vonatkozó elképzeléseket is.

Next

/
Thumbnails
Contents