Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1964-1965

1964. szeptember 10. (1-21.)

- 5 Rendkívül fontosnak tartom tehát a testületi szellem mellett a kritikának a megnyilvánulását. Mindjárt itt hangsúlyozom, hogy a kritikát lehetőleg nem kívülálló előkelő idegenek módjára folytassuk le, hanem érezzük azt, hogy mindannyiunkó az egyetem és bármilyen tekintetben is segítünk az egyetem munkáján, ezzel nagymértékben előrevisz— szűk azt a feladatot, amelyet kaptunk, nevezetesen a szocialista mérnökképzés problémáját.

Szeretném a szintézis problémakörrel kapcsolatban felvetni a generációs problémát. Van-e az egyetemnek generációs prob— lémaja? Azt hiszem látják az elvtársák, hogy meglehetősen egyenesen és nyíltan beszélek és ezt tartom az egyetlen lehetséges módnak a problémák megoldására.

Tapasztalataim szerint a tanszékvezetők általában elősegítik tanszékünkön az oktatók és kutatók fejlődését.

Igen sokszor büszkélkednek el munkatársaik tudományos eredményivel és ez rendkívül mértékben helyes, ezt az utat természetesen követnünk kell. Ugyanakkor meg kell őszintén mondanom, hogy minden tanszékvezetőben kettős lélek lakozik. Ha a tudatában van nem is jut el, a tudat alatt felmerül az a kérdés hogyha túl jól dolgozom, túl jól nevelem az utánpótlást, vájjon ezzel nem segítem—e elő ideje-korai nyugdíjazásomat. Ezzel szembe kell néznünk., ez világos probléma felvetés.

Ugyanígy a másik oldalról nézve, a fiatal oktatók előtt felmerül, ha a tanszékek szerkezete olyan, hogy egy professzor, két docens, három adjunktus és x tanársegéd, akkor nyilvánvaló, hogy a tanársegédből csak akkor lehet adjunktus, hogyha valamelyik adjunktusból docens lesz, vagy ha eltávozik az iparba és igy tovább.

A docensekben nyilván felmerül az a probléma, hogy belőle professzor csak akkor lehet, ha a tanszékvezetőt nyugdíjazzák. En azt hiszem ezekkel a kérdésekkel világosan szembe kell rázni és bár erre tpbbé—kevésbé vannak állami rendelkezések, ezek,az állami rendelkezések adnak bizonyos lehetőséget számunkra. Éppen ezért el szeretném monásni az elvtársiknak erre vonatkozó elképzeléseimet.

Az első dolog az, hogy egy tanszéken nem feltétlenül szükséges ez a háromszögszerü felépítés. Tehát ha vannak a tanszéken docensek, akik megérettek a professzori címre és feladatkörük olyan, hogy annak ellátása megkívánja, hogy professzorok legyenek, akkor bátran léptessük elő úgynevezett másod profesz- szoroknak - ezalatt értve nem tanszékvezető professzorokat.- Ugyanígy hogyha vannak kandidátusaink, akik adjunktusként dolgozni és van lehetőség arra, hogy docensként előbbre vigyük őket, ragadjuk meg ezt az alkalmat és inkább legyen egy tanszéken három docens, mint egy, mert ez nyilvánvalóan ténylegesen kifejezi az erőviszonyokat és elősegíti az oktató munkát. De ha csak tisztán formai dologról van szó, akkor ez más, de erre nem akarok kitérni.

/