Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1963-1964

1963. november 29. (50-66.)

- 3 ­dr. Frigyes Andor dékán: Kéri a javaslatok 4.pontjától eltekinteni, mivel ez szervezési feladatokat jelent, aminek eleget tenni nem tud most a kar. Felhívja a figyelmet a kar javaslatára, a gyakornoki dijakkal kapcsolatban. Az elsőéves gyakorlatokat megalapozottan kritizálták, mert az ellenőrzés hiánya nagyfokú, azonban ennek felszámolása egyenlőre keresztülvihetetlen éppen az oktatóhiány miatt. Pálfai Pál elvtárs: Az instruktorok díjazásával kapcsolat­ban már kidolgoztuk a feladatokat és e tárgyban a Miniszté­rium is az Egyetem mellett foglalt állást. Jelezték azonban, hogy a Pénzügyminisztérium részéről lesz ellenvetés. Felhív­ja erre ismét Horváth elvtárson keresztül Polinszky elvtárs figyelmét. Számításaink szerint a hallgató oktató arány egy­re rosszabbodik, 1962/63. tanévtől egyetemi átlagban 8.8-ról 11.6-ra romlott az egy oktatóra eső mutató. Eredményes gyakor­latot tehát ezekután hiába várunk. Az I.éves gyakorlatok, a hallgatók véleménye szerint nem ér semmit. A legtöbb üzemben örültek, hogy megszabadultak tőlük. Helyes lenne, ha a Minisz­térium gondoskodna a gyakorlatok idejének beosztásáról. Bozsó László elvtárs: Véleménye szerint túl azon a sokrétű­ségen. amelyet a kari anyagok tartalmaznak, szükséges egy általános, a reform szempontjait figyelembevevő mértékadó értékelés kialakítása, esetleg egy az oktatási szemlében is megjelentetésre alkalmas tapasztalatok és vélemények össze­állítása. Szükségesnek tartja továbbá a szaktárcáknál eljár­ni, hogy a leszűrt tapasztalatok alapján megfelelő intézkedést tegyenek saját üzemeik felé. Javasolja a Tanácsnak, hogy hatá­rozottan foglaljon állást ezekben az ügyekben, mer& csak igy tudunk követelményekkel fellépni. Az ipari üzemgazdaságtan gyakorlataival kapcsolatosan megjegyzi, hogy a mérnöki tevé­kenységnél az életben ennek igen nagy súlya van, talán több mint ami az Egyetem tervében szerepel. Ezért nem szabad olyan tendenciát követni, hogy ennek a tárgynak a jelentőségét visz- szaszoritsuk. Dr. Rázsó Imre dékán: Egyetért Bozsó elvtárssal. Külön beszá- moló és vizsga letételét kifogásolja az Ipari Uzemgazdaságtan tanszéknél, de a gyakorlatok egységesítését helyesli. 2.1 J Elnök felkéri a dékánokat, hogy a tanszéki jelentések felhasználásá­val, a KISZ segítségére támaszkod­va ismét készítsék el kiegészítő jelentéseiket az üzemi gyakorlatokról és ezek alapján az Oktatási osztály állítson össze egy értékelést a szak­mai gyakorlatok különböző típusainak állapotáról, feladatairól, mely anya­got saját minisztériumunknak, vala­mint a szaktárcáknak kell eljuttat­ni javasolva benne egy miniszterközi megbeszélést. Ezt az anyagot a Felső- oktatási Szemlében is közzé kell tenni. /

Next

/
Thumbnails
Contents