Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1963-1964

1964. március 20. (119-128.)

- 6 ­Főcze Lajos et: A csoportfőnök! rendszer beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Nem tudja elfogadni Holló dékán által elmondottakat. Véleménye szerint matematikából és gépelemekből a megnövekedett követelményeket kell felül­vizsgálni, illetőleg azt. hogy egyensúlyba van-e a fokozott követelmény a segítségadással. A számok nem ezt bizonyítják. A legnagyobb fáradság, leterhelés a legexponáltabb helyen, a Szervetlen Kémia Tanszék laboratóriumában ütközött ki, s ezen úgy akartak segíteni, hogy a hallgatókat idegorvoshoz küldték. Ezt más módszerrel kellett volna megoldani. dr.Devics József et: Nem ért egyet Holló dékán elvtárssal. Nemcsak ilyen objektiv külső körülményekre kell visszave­zetni a fenti körülményeket. Ha megnézzük karok viszonyla­tában a fizikai és szellemi dolgozók gyermekeinek tanulmá— nyi eredményét, nem látunk lényeges különbséget. Nagy elté­rést a Vegyészkaron látunk, ahol több mint 2o% különbség mu­tatkozik a fizikai dolgozók gyermekei terhére. dr.Sváb János dékánh.: A 8./ ponttal kapcsolatban megjegyzi, hogy teljesen formális a csoportfőnöki munkával foglalkozó oktatók terhelésébe heti két órát beszámítani. Az alaptárgyi tanszékeknél annyira le vannak terhelve az oktatók, hogy már most túl vannak lényegesen a lo óra feletti terhelésnél. Pillanatnyilag a nappali tagozaton még nem, de az estin már kénytelenek voltak csoportokat összevonni. Feltétlenül helyes lenne az I.évfolyamon már előre jelezni, hogy kik azok, aki­ket évismétlésre, vagy utóvizsgára kell utasítani. Nagyobb szerepet kell hogy kapjanak a csoportfőnökök ilyen szempont­ból is, mivel nemcsak egyéni, hanem népgazdasági érdek is fűződik ehhez. Pálfai Pál et: Rendkívül fontos problémaként vetődött fel a Minisztériumban is az oktatók utlterhelése és ezzel kap­csolatban a túlórák honorálása. Elnök: Jogos kéréssel fordultunk a Minisztériumhoz. Mivel az engedélyezett létszámot nem tudjuk betölteni, igy a meglévők­kel kell a feladatainkat ellátni. A Minisztérium álláspontja szerint a jutalmazási keretből kll kigazdálkodnunk az okta­tók túlmunkájának honorálását. A Minisztérium válaszát tudo­másul vette, de nem tartja erkölcsösnek, mivel a jutalmazási összeg a minőségi munka honorálását van hivatva betölteni. Pálfai Pál et: Rektori Tanács foglalkozott már ezzel a kér­déssel. Addig azonban nem tudunk dönteni, amíg nincs kimu­tatva a kötelező óraszám. Albert Dezső et: Egyetért a rektor elvtárssal. Jutalmazási összegből munkadij kifizetéseket eszközölni nem lehet. dr.Sváb János dékánh: Felhívja a figyelmet arra, hogy loo hallgatónként lo oktató norma nem fogadható el, mert már jelenleg is 13 óránál tartanak. A lo-es normával a Pénzügy létszámot csökkentett.

Next

/
Thumbnails
Contents