Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1962-1963
1963. január 14, (69-76.)
Elnök az elmondottákal elvben egyetért, de a gyakorlati megoldás nehéz. Nem tudja elképzelni, hogy ugyanaz a tanszékvezető, aki igényli a külső munkaerőket, javaslatot tegyen azok csökkentésére. Cél a fokozatos leépítés és erre fel kell szólítani a tanszékeket is. Szőke Albert elvtárs: Ilyen felmérés esetén biztosabban fel tudunk lepni a Minisztérium felé. Elnök: A Minisztérium az oktatói létszámot a hallatéi létszám után és nem a terhelés alapján adja meg. dr.Frigyes Andor dékánhelyettes: Véleménye szerint itt nem státusz kérdéséről van szó, hanem azoknak betöltéséhez szükséges emberekről van szó. Vajda Lázár rektorhelyettes: A Minisztériumtól megkaptuk az uj oktatói normát. Ennek betöltésére kell törekedni. Tekintettel arra, hogy az okatói létszám a hallgatói létszámhoz igazodik, a külső előadók száma relative csökkeni fog, ahogy a hallgatóság száma nő. Jelenleg még 14 üres állásunk van. Dr.Barta István rektorhelyettes: A külső gyakorlatvezetők nagy számát a Villamoskaron az átmeneti tantervek indokolják. Ez egy kényszerű átmeneti megoldás. Az utánpótlás kiválasztása jelenleg folyik. dr. Frigyes Andor dékánhelyettes: Amennyiben a Rektori Tanács határozatot hoz a külső előadók és gyakorlatvezetők kérdésében, javasolja belevenni, hogy az alsó évfolyamokon kifejezetten nem kívánatos a félállásúak és külső gyakorlatvezetők alkalmazása és a személyzeti osztályt utasítani kell, hogy az első kétéves tárgyaknák külső félállású meghívott előadók kérdését számolja fel. Elnök: Ezzel ugyan egyetért, de ezt mereven kimondani nem lehet. Alaptárgyaknál csak rendkívül indokolt esetben alkalmazható külső meghivott személy. Főcze Lajos elvtárs: Felveti, hogy az oktatók utánpótlásának fő forrása a bennmaradó V.éves hallgatók. Felmerül az esetlegesen bennmaradóknál a külső társadalmi ösztöndíj kérdése. Erre fel kell hívni a felső szervek figyelmét, figyelembevéve a Kongresszus határozatot is, hogy lehetővé kell tenni az itt maradó hallgatók ösztöndijszerzodésének felbontását, amennyiben az Egyetem igényt tart további munkájukra. Ennek a kérdésnek a felvetése sürgős, mert később már ezek a hallgatók más állás után néznek. Vajda Lázár rektorhelyettes: Multhéten tárgyalt a Minisztériumnál, ahol felvetődött ez a probléma. Örülnének, ha az Egyetem^ konkrét formában ilyen javaslattal élne, mert a tárca önmagatói ezt megoldani nem tudja^ csak a Pénzügyminiszter hozzájárulásával. Egyetért Főcze elvtárssal és javasolja, hogy minél előbb készítsük el erre vonatkozó javaslatunkat.