Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1962-1963
1963. július 15. (201-206.)
2 Felmerült annak a szükségessége is, hogy a jövőben szervezettebben történjék az aspiránskepzés figyelemmel kisérésre, valamint találjuk meg az összhangot a káderfejlesztési tervek és az aspiránsképzés között. Ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy a tudományos osztálynak nem áll rendelkezésére az egyetem káderfejlesztési terve, holott ez a másodállások elbírálásához is szükséges lenne. Ezért, valamint a VB álláspontjának megfelelően szorosabb együttműködést kell létrehozni a tudományos osztály és a személyzeti osztály között. Felvetette a VB annak szükségességét, hogy a tudományos osztály a személyzeti osztállyal karöltve vizsgálja felül azokat az eseteket, ahol az oktató káderfejlesztési tervébe be lett álltva 1963-ra aspirantura, ugyanakkor nem adott be pályázatot, hogy mi ennek az oka. Tanács tárgyalja a szakmérnökök és gadasági mérnökök doktori cselekménye c. gépészmérnöki anyagot. Kunos Kornél dékánh.: Az anyaggal kapcsolatban egy mondatra hívja fel a figyelmet, hogy "Jobban elősegíti a hallgatók tanulmányainak a lezárását, ugyanakkor lényegében ugyanazokat a kedvezményeket biztosítja a doktori cim elnyerésében, mint a 2.sz. rektori körlevél." A hallgatók zömének kívánsága, hogy a diplomaterv egyben disszertációnak is megfeleljen. Helyes lenne ebben az^ ÉKKÉ gyakorlatát követni, amennyiben a hallgató köteles megvédeni diplomatervét és utána, ha az ÁVB véleménye szerint is alkalmas doktori disszertáció benyújtására, úgy azt fogadjuk el dísszértávióként. dr. Elek Tibor rektorhelyettes: A kar javaslata szerint, amenynyiben a kidolgozás színvonala megfelelő és elfogadható doktori disszertációként, a diplomaterv két aktuson kell ho^y résztve- gyen, egyszer amikor megvédi a hallgató diplomatervet, másodszor, amikor doktori szigorlatát teszi le. Dr. Varsányi György dékán: Véleménye szerint a kettő eléggé elhatárolt egymástól, összevonni őket nem lenne célszerű. Dr.Hozma László dékán: Nem lát különösebb eltérést a rektori körlevél és a kar javaslata között, ugyanis ha a jelölt olyan témát kér, amit később doktori disszertációnak is benyújthat, úgy annak eleget kell tennünk. óá/ Elnök a Tanács javaslatára elfogadja az 1962/63. évben folyó aspiránsképzésről készített jelentést és a munka javítását segítő javaslatokat helyesnek tartja, valamint az aspiránshelyzet minőségi szemmel való továbbkisé- rését. Az aspirásképzésnek a káderfejlesztési tervekkel való egyeztetését a személyzeti osztállyal tárgyalja meg a tudományos osztály. /