Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1962-1963

1963. március 4. (106-115.)

4 Elnök nemiért egyet azzal, hogy miért kell elválasztani a felkészülést az előadási óráktól. Az órarend nem tükrözi soha a terhelést. A hallgatói létszám, stb. nincs benne. Ha minden terhelést figyelembe akarunk venni, akkor rendkí­vül komplikált lenne a számítás. Ez sem lesz tökéletes, de ha ettől többet vennénk fel, nem lenne jobb. Dr. Varsányi György dékán: Azonosítja magát Kozma és Barta elvtársak véleményével. Olyan rendelkezést kell adni, amely nem komplikált^ ami nem nehezen tervezhető, pl. konzultáció nem szervezhető, nem ellenőrizhető, csak a felmérhető el­foglaltságot mérjük. A tudományos munka sem mérhető. Itt az oktatás felmérésére kell normákat kidolgozni. Elnök: A felmérésben szerepeljen olyan rovat, amely a külön­leges elfoglaltságok feltüntetésére ad lehetőséget. Ezt a dékán esetenként ellenőrizze és hagyja jóvá, pl. ide tartoz­hat a kiegészítő vizsga és más elfoglaltságok. Varsányi György dékán szerint nem tervezhető a fakultativ eloadas, de a diákköri munka sem. Javasolja, hogy az I.éves termelési gyakorlatoknál 4o, felsőbb éven hallgatónként másfél óra legyen a norma. dr. Device József elvtárs sok nyitott kérdést lát. Felmérhető dolgot kell csak bevenhl. A statisztikai formák már kialakul­tak. Javasolja a konzultálást is felvenni, mert pl. a SZU-ban ez a normában nagy súllyal szerepel. Hallgatónként, tárgyan­ként, hetenként 5 percet javasol, minden tárgyat kivétel nél­kül. A mérnökközgazdász szaknál az előadás és a gyakorlati órákat dupla szorzószámmal kell felvenni, mint a nappaliaknál. Ugyanúgy az aspiráns és a doktorandusz tanfolyamokat is. Az állami ideológiai oktatást a terhelésbe be kell venni a társadalomtudományi tanszékeknél. A nyelvórákért külön díjazás jár, ezért ezt a normába nem javasolja bevenni. )r. Rúzsó Imre prof.: Nem ért egyet Devics elvtárssal, mert tárgy es tárgy között a felkészülést illetően különbséget kell tenni. Főcze Lajos elvtárs: Ha csak egyes tanszékek oktató igényének megállapításához van szükség erre a normára, akkor a tervezetet nem javasolja kibáviteni. Ha azonban a tanszék tényleges ter­helését akarjuk látni, akkor igen. Javasolja, hogy a tudományos diákköri elfoglaltságot számítsuk be a normába. A termelési gyakorlatokat csak a szaktárgyi tan­székeket terheli, a felvételi vizsga viszont az alaptárgyi tanszékeket. A konzultáció elhagyása a terhelésből nem inspirál­ja az oktatókat erre a munkára. Ebben az esetben örülnek, ha a hallgatók nem járnak konzultációra. /.

Next

/
Thumbnails
Contents