Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1961-1962
1962. május 28. (205-214.)
- 9 dr. Lettner Ferenc rektorhelyettesi A Vegyészmérnöki Kar jelentése a ka'rm tananyagkorszerüsitési munkát azonosítja a kari reform- bizottság munkájával. A tanév első felében négy tárgy programjá" val foglalkozott a kari reformbizottság, majd kari ülési'határo- zattal utasították az illetékes tanszékeket tárgyaik programjainak átdolgozására., a tartalmi kérdésekről azonban nem kapunk e jelentésből tájékoztatást. feltétlenül helyes, hogy a kar a vegyész és vegyészmérnökképzést jobban el kívánja határolni és a mérnöki irányú képzést kívánja fejleszteni. Nyilván azt kívánja szolgálni a létesítendő 6 ágazat is. Cégeredményben a kari jelentésből az szűrhető ki, hogy jelenleg a karon konkrét tananyagkoszerüsitési munka nem folyik, hanem a reform soronlévő feladatai tárgyú utasítás végrehajtásán dolgoznak. Kibája a jelentésnek, hogy az ideológiai munkáról egyáltalán nem tesz említést. ^r. Varsányi György dékán: Véleménye szerint a tananyagkorszerü- sités szorosan Összefügg a reformbizottság munkájával. A Reform- bizottság ebben a hónapban kezdődő periódusban üléseit olyan nyilvános keretek között tartja, hogy a kar minden oktatója szóhoz jusson. A programok felülvizsgálása elsősorban a korszerűsítési elv szemelott tartásával történik. dr. ^evics József elvtárs: Véleménye szerint a jelentés nem a célnak megfelelően készült. ^ címe sem fedi a napirendet.-Elnök: Felkéri Varsányi dékánt, hogy a jelentést egészítse ki a még hiányzó pontokkal!. A kiegészített jelentést nem tartja szükségesnek ismét Tanácsülés elé hozni. Elnök a tananyagkorszerüsitésre vonatkozó dékáni előterjesztéseket a Vegyészmérnöki Kar kivételével elfogadja. ^elkéri a ^egyészmérnöki Kar dékánját, hogy a jelentést egészítse ki azzal, hogy a Kar mit tett konkréten a tananyagkorszerüsités érdekében, beleértve a tantárgyak világnézeti felülvizsgálatát is. ' T<lnök rátér a harmadik napirendi pontra, a félüzemi laboratóriumi oktatás helyzetére a Vegyészkaron. ^aida Lázár rektorhelyettes: Kéri a Rektori Tanácsot, hogy ezt a pontot vegye le napirendről, tekintettel arra, ho^y tavolléte miatt nem tudott az anyaggal bővebben foglalkozni. Ez a kérdés szorosan összefügg az Egyetem 2o éves tervével és a beruházási keretek elosztásával.