Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1961-1962

1962. február 12. (127-157.)

6 végigvizsgálja a kari EVNB munkáit és a szükséges változtatá­sokat kb. március hónapra elkészíti, igya tanszékeknek egy el­bírált, átvizsgált irányelvük lesz. A gépészkar ebben a munká­ban igen szép eredményeket ért már el es szükséges lenne, hogy a másik két kar is csatlakozna hozzá. Az ideológia tételes tanítása terén véleményünk szerint nincsan sok baj, de a nevelés terén igen. Nem elég intenziven tartania a kapcsolatot a hallgatók és az oktatók között, ^nnek vannak ob­jektiv okai, pl. a tanszéki oktatók terhelése, de vaunak szubjek­tív okok is, mivel a meglévő lehetőségeket sem használják ki. Javasolja, hogy a társadalomtudományi tanszékek vizsgálják felül alaposan azokat a kérdéseket, amelyek a hallgatóknak évek óta nehézségeket okoznak és próbáljanak változtatásokat eszközölni. A másik probléma, hogy az alkalmazás kérdésével a hallgatók na­gyon gyengén állnak, ugylátszik, mintha a tárgyak nem késztet­nének eléggé gondolkodásra. Szükséges lenne ezen a téren is ja­vítani. Ez egyébként vonatkozik a szaktárgyi tanszékekre is. Javasolja, hogy a dékánok a kari nevelési bizottsággal együtt tegyenek intézkedéseket a fegyelemre vonatkozóan és vizsgálják felül az egyes szemináriumvezetők munkáját, mert igen sok pa­nasz hangzik el, hogy túlságosan iskolás módon végzik az okta­tást. Súlyos hiányosságként jelentkezik az a probléma is, hogy az ideo- lóigiai oktatás tárgyi feltételi nem voltak biztosítva, neveze­tesen a szabad szerda nap, mely elvileg az ideológiai oktatás éa az egyetem társadalmi életének napja - nem volt biztosítva. Nincsen olyan kar, ahol az oktatók nagyszáma ne lenne kötelez­ve szerdán oktatói munkát végezni, s igy nemcsak az ideológiai továbbképzés, hanem az egyetem társadalmi élete is veszélyez­tetve van. Ezt a kérdést feltétlenül napirendre kell tűzni. dr. Lettner Ferenc rektorhelyettes: A jelentés második oldalán van egy olyan kitétel, hogy a konferenciák színvonalát rontja a sokszor indokolt, vagy igazolatlan hiányzás, tanszékén a gya­korlatok, melyeket három egyetem részére tartanak - szerdán es­te 21 óráig folynak. Ez objektiv nehézség, melyen csak a tan­rend megváltoztatása tudna segíteni. Dr. Varsányi yörgy dékán: Az esti oktatásban résztvevőknek há­rom kötelező és egy fakultativ oktatási napjuk van. Mivel nin­csen olyan tanszék, ahol egyszerre tudnák tartani a labor gyakor­latokat, a hallgatok kétszerre vannak beosztva. Dr. Rázsó Imre prof., Sz.B.elnök: Lehangoltan vette tudomásul, a bizottság megállapítását, hogy a tanszékek világnézeti neve­lési munkájában nincsen előrehaladás. Kétségtelen, hogy ez a megállapítás sok tanszékre helytálló. Hiba talán, hogy soha nem történt meg annak a meghatározása, hogy mit várnak egyes tanszékektől, Kg kell szögezni, hogy mit várunk az alapozó tan­székektől, mert hiába vannak a hallgatók tanulókörökre osztva, az érintkezés mégsem olyan intenzív mint a szak tanszékeknél. Meg kell tehát konkréten határozni, hogy a politikai nevelés döntő módon az ágazati és szak tanszékek feladata, de nem men­tesülnek az alapozó tanszékek sem.

Next

/
Thumbnails
Contents