Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1961-1962

1962. január 8. (105-110.)

- 3 ­Hiányossága véleménye szerint a jelentésnek, hogy a műszer szak­kal nem igen foglalkozott és a műszer szak felsőbb tárgyaira sem­miféle utalás nem történt. Javasolja, hogy Kozma dékán elvtárs adjon szóbeli tájékoztatást, vagy a mostani tanácsülésen, vagy az elkövetkezendő ülésen erről. Dr. Kozma László dékán: A műszer szakon az a helyzet, hogy most intenziven folyik a jegyzetek írása, átdolgozása. Egymás között elhatárolták a tematikát és remélhető, hogy itt nem lesznek át­fedések. Ezen a szakon automatikusan jól mennek a dolgok, ugyan­úgy a gyengeáramú szak felsőbb tárgyainál is. Elnök: A műszer szakon a magasabb évfolyamoknál egyetlen tanshék viszi a tárgyat? Dr.Kozma ^ászló dékán: Igen, egyetlen tanszék foglalkozik vele. ^lnök: A jelentés első oldalának alján szerepel, hogy nehézséget jelent a Villamosipari anyagtechnológia tárgy oktatása az I.éves hallgatóknál, mivel kémia, mechanika, műszaki rajz ismeret nélkül ezt a tárgyat zökkenőmentesen, jól oktatni alig lehetséges. Ezzel tökéletesen egyetért, de milyen intézkedések megtételére van szükség, hogy a jelenlegi helyzet megszűnjön. Dr. Kozma ^ászló dékán: Dékáni munkatervben szerepel, hogy minden tanévben négy tanszék ügyét megvizsgálják. Soronkövetkezo tanszék az Anyagtechnológia. Erre a vizsgálatra felkészülnek, megvizsgál­ják a tárgy tematikáját és ha kell határozottan fognak fellépni. dr. Lettner erenc rektorhelyettes: Ennek a kérdésnek a megoldásá­hoz' szerelne segítséget nyújtani a villamoskarnak és a villamos­kari hallgatók gyakorlati oktatását úgy megoldani, mint ahogy az a gépészkaron van. Dr. Kozma László dékán: Az Anyagtechnológia tárgy jelenleg 6 kötet­ben van összefoglalva. Ez véleménye szerint sok. A 6 kötet anyagát ketté kívánják osztani. Két kötet tartalmazza az elméletet, a többi kötet csak lexikális anyagot tartalmazna. Megköszöni Lettner elvtárs segítségét és azt igénybe kívánja venni. dr. Elek Tibor rektorhelyettes egyetért az átfedések megszüntetésé* vei, ahallgaTői túlterhelés csökkentése érdekében kihagyott ré­szekkel a fizikánál. Véleménye szerű a fizika anyag túlzottan teor&tikus, ezért az anyag további részeinek felülvizsgálását is javasolja. Az atomfizika anyag ilyen értelmű felülvizsgálását is javasolja. Dr. K-ozma László dékán: A hallgatók nincsenek megelégedve kovács professzor előadásaival, mert előadását saját jegyzetéből felol­vassa. Ez nem a fiatal hallgatók véleménye, hanem a párt és állami ösztöndíjasoké. A gyengeáramú szakon a fizika oktatását a Minisztérium kérésére vezettük be. /

Next

/
Thumbnails
Contents