Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1961-1962

1961. december 29. (99-104.)

- 5 ­Tettamanti Károly 1955-ben kezdte meg egyetemi tanári működé­sét a Vegyipari Műveletek és Gépek Tanszékén. Ezidő alatt kor­szerűsítette a"Vegyipari Műveletek"tárgy tananyagát, amellyel a leghaladóbb nemzetközi felsőoktatási színvonalat érte el. Jelentős eredményeket ért el a tárggyal kapcsolatos félűzemi laboratórium tervezésében és megépítésében. Résztvett a reform célkitűzésének kidolgozásában és mint a Kari Reformbizottság elnöke következetesen irányította a reform kidolgozását. Értesülése szerint az Akadémia és a Kémiai Tudományos Egyesü­let is javasolja őt. Szőke Albert személyzeti osztályvezető nem ért egyet ezzel a javaslattal sem. Igaz, hogy az oktatási reform területén sokat tevékenykedett a Vegyészkaron^ valamint a félüzemi labor meg­szervezésében is, de ebben a ^anszék kollektívája sokat dol­gozott, mivel Tettamanti professzor csak négy hónapja van egész állásban az egyetemen. dr. Éjek '^ibor rektorhelyettes: Nem javasolja Tettamanti Károly előterjesztését. Indokoltabbnak tartja, ha azok a szervek ter­jesztik elő őt, ahol munkásságának nagyobb nászét kifejtette, mivel szeptemberig csak félállásban volt az egyetemen. Véle­ménye szerint ugyanez a helyzet Kolos Richárdnál is. Kanczler Gyula elvtárs véleménye szerint a karok részéről a sokéves együttes munka több tapasztalatot biztosit a bizottság­ban résztvevő elvtársaknak, de ugyanakkor sok szubjektivitás­sal is terhes ez a munka. Nem eüggé helyes és körültekintő vizsgálódás alapján kerültek ezek a javaslatok ide a ^ektori Tanács elé. A Kossuth-dij kitüntetés sokkal alaposabb és mér- legelendőbb elbírálást kíván mind a karok, mind az egyetem részéről. Itt viszont a különböző, egyébként elismerést érdem­lő munkák nem merítik ki azokat a követelményeket, amelyeket a Kossuth-dijjal kapcsolatban a tudományos és állami szervek az elbírálásnál felállítanak. A jövőben ilyen szempontokra kell felhívni a karok figyelmét. dr. Elek ^ibor rektorhelyettes egyetért a Rektor elvtársnak azzal az élvével, hogy bizonyos egyetemi állásokra, tehát ad­junktusi és docensi állásokra csak olyanokat vegyenek fel, akik rendelkeznek doktori fokozattal. Véleménye szerint /követelményként kell előírnia Kossuth dij javaslatoknál is{ Kanczler IlyuIaiTeívtárs : Ez asf álláspont ném helyes, mert lehet, hogy valaki nem szerezte meg a tudományos fokozatot, de a maga területén jelentős tudományos munkát végez, feltalál valamit, vagy többéves munkássága olyan értékű lehet, amely a Kossuth- dij erkölcsi elismerését jelenti. Minden esetben természete­sen magas követelményeket állítunk. A Villamoskari izottság ebből a szempontból kiindulva helyesen határozott.

Next

/
Thumbnails
Contents