Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1960-1961
1961. február 17. (67-70.)
2 Külön felhívja a figyelmet, hogy a felülvizsgálat előreláuha- tóan akadályokba fog ütközni a megszokottság, a ré ihez való ragaszkodás miatt. Ezért kéri a Pártszervezet és rajta keresztül valamennyi párttag segítségét ehhez a munkához. A jó ügyvitel kialakítása nagymértékben szolgálni és segíteni fogja az oktató, nevelő munkát. Dr. Elek Tibor rektorhelyettes külön k rf, hogy a Lüvelő- désügyi minisztérium által, de a Párt ál al is előirt uj föladatok ellátása révén létrehozott Tudományos O.ztály munkája is felülvizsgálást igényel, eyrészt azért, hogy*máshol bevált tapasztalatokat hasznosítani tudjuk, m srészt azért ,hogy a maglévő hibákat lecsökkentsük. Az egyetem sa.'á.os helyzeténél fogva abban az ellentmondásos helyzetbe került, hogy egy oktatási ügyekkel foglalkozó Minisztériumhoz tartozó intézetnek az iparral és"más tudományos intézettel kell legszorosabban együ tmüködni. Horváth László elvtárs tájékoztatja a Tanácsot arról, hogy a Gazdásági ^izotisá^ 1959-ben azért hozta létra a Pénzügymömsz- térinm mellett működő Szervezési és Ügyvitelgépesitési Intézetet, mert a gazdasági fejlődés rohamos üteme mellett az ügyintézés régi módszerei a gyors előrehaladást akadályozta. Az Intézet feladata, hogy elvileg irányt adjon az ügyviteli munkának, és a legjobb gyakorlati módszereset dolgozza ki. A vizsgálatod amelyet február 2o-án kezd meg a Csoport, fél év alatt be kell nogy fejezze és az ügyvitel átszervezésére javaslatot kell észitenie. A vizsgálat kiterjed a gazdasági, ügyviteli és számviteli munka felülvizsgálására, a_tanszékeken és hivatalokban, a Könyv-sár, a Mérnöki Továbbképző Intézet pénzgazdálkodására és ügyvitelére, a hall a- tókkal kapcsolatos adminisztrációra, a felvételtől a diploma kiadásáig. Ezen kívül a gazdasági szervezeti felépítést elvi alapokon vizsgálja meg Egyetemünkön. Az EgyeterqMaint az ország legnagyobb Műszaki Egyetemén minta, szervezetet kívánnak létrehozni; amely példaként szolgálhat a hazai és a külföldi egyetemek felé. ^ munka módszerére vonatkozóan elmondja, hogy először a jelenlegi helyzet felmérését végzik el személyes beszélgetés és kiadandó kérdőívek .lapján, majd kritikai elemzést végeznek. Az adat- felvétel alapján janius 3o-ig átszervezési javaslatot terjesztenek az Egyetem vezetősége elé, azért, hogy szeptember 1-ig az átszervezés és az uj módszerek betanítása megtörténhessen. Ezt a vizsgálatot az Építőipari Egyetemre nem terjesztették ki. Ilyen irányú vizsgálatot folytatnak a kollégiumokban is. Elnök köszönetét mond a tájékoztatásért és a csoport munkájához sok siker; kíván. Vajda -Lázár - zdasági rektorheiyet.es bejelenti, hogy Rigle'r György elvtárssal a Művelődésügyi Minisztérium osztályvezetőjével folytatott megbeszélés ala ján*di)lomával rendelkező Elnök Horváth László elvtárs tájékoztatása alapján tudomásul veszi, hogy a P.M. mellett működő Szervezési és Üg.vitelgépesitési Intézet munkatársai az Egyetem. valamennyi hivatalánál és szervezeti egységénél a pénzgazdálkodás és az üg*vi;el egyszerűsítése érdekében február 2o-tól felmérést vegeznek.