Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1959-1960
1960. évi julius 26. (117-120.)
- 3 <^9dr. Elek Tibor tudományos rektorhelyettes bejelenti, hogy a Központi Adóhivatal részéről lefolytatott KK forgalmiadé revizója befejeződött. A revízió 1959* január 1-től augusztus 31-ig terjedő időre vonatkozott. A revízió 23,700,- Ft adóhátralékot mutatott ki, ebből az összegből 20,000,- Ft befizetése megtörtént. A forgalmiadó hátralévő 3,700,- Ét összegének befizetésére vonatkozóan javaslatot terjesztünk a Művelődésügyi Minisztérium felé, hogy a jelölt összeget az érdekelt tanszékek tanszékfejlesztési alapja terhére fizethessük be. A le nem rótt forgalmiadó különbözet nem kifogásolható, hanem félreérthető intézkedések miatt jelentkezett. Tudomásul szolgál. dr. Elek Tibor tudományos rektorhelyettes bejelenti^ hogy julius 25-én a Budapesti Műszaki Egyetem keretszerződest irt alá a Fővárosi Tanács Ipari Osztályával. A szerződésnek megfelelően 1962. év végéig kb. másfél millió forint értékű munkával nyugtunk segítséget a Fővárosi Tanács Ipari Osztályának különböző kutatási feladatok ellátásával. Elnök egyetért azzal a javaslattal, hogy az egyetem delegáljon megfelelő szakembereket a Műszaki Tanácsba. Helyesnek tartja, hogy hallgatóink diplomatervükben az ipar által megadott kutatási témákat is feldolgozhassanak. Elnök elfogadja azt a javaslatot, hogy a vállalatoknál dolgozó fiatal mérnökök doktori disszertációjukat az illetékes tanszékeken, a tanszékek támogatásával dolgozhassák ki. Elnök megállapítja, hogy a kutatási kapacitás tervszerű kihasználása helyes irányban halad. Tudomásul szolgál. dr. Kozmann György oktatási rektorhelyettes előterjesztése alapján elnök a Budapesti Műszaki Egyetem 1960-61. tanévre szóló munkatervének második fogalmazványát a következő észrevételekkel ajánlja kiegészíteni: 1. / A feladatok között meg kell jelölni a rektor és rektorhelyettesek munkáját. 2. / A tervet ki kell egészíteni a bizottságok munkatervével. 3. / A munkatervben elvileg meg kell határozni, hogy a karok és a bizottságok a következő tanévben %it kötelesek elvégezni. 4. / Külön kell választani a nappali, esti és levelező oktatási rektor feladatait. Elnök felkéri a Tanács tagjait, hogy 28-án délig a munkatervre vonatkozó esetleges észrevételeiket közöljék Kozmann György oktatási rektorhelyettessel.