Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1957-1958
1958. június 9. (333-336.)
Elnök jelenti a Tanácsnak, hogy dr.Lettner Ferenc egyet, tanár azzal a kéréssel fordult hozzá, hogy a Brüsszeli Világkiállításra történő utazásához az egyetem az utazás költségeit fedezze. A Tanács javaslatára az elnök az ügy teljes elintézéséig úgy intézkedett, hogy nevezett az utazáshoz szükséges pénzt térítés ellenében előlegként kapja meg. Az elnök felveti a Tanács előtt a kérdést, hogy az elhunyt dr. Markovits Ferenc főorvosnak az Egészségvizsgáló Intézetben helyettesítését végleges formában meg kell oldani. A kérdés két részre választandó, úgymint belgyógyász helyettesítésére, illetőleg az intézet vezetésének kérdése, mivel Markovits dr. egyben az Intézet vezetője is volt. A Tanács javaslatára a fenti ügy elintézésére, illetőleg az illetékesekkel történő megbeszélésre az elnök Vajda Lázár gazdasági rektorhelyettest és Szőke Albert szem. oszt.vezetőt kéri fel, és egyben kéri dr.Telegdy-Kováts László dékánt, hogy ez ügyben legyen nevezettek segítségére. A Tanács véleménye alapján az elnök javasolja a belgyógyász szakorvos állásnak esetleg pályázat utján betöltését és végül utasítja a jelenlévő rektori hivatalvezetőt, hogy a társegyetem illetékesét az itt elhangzottakról tájékoztassa, nehogy a társegyetem részéről e kérdésben más vonalon induljon ki akció. Dr.Telegdy-Kováts László dekán bejelenti a Tanácsnak, hogy 1958. junius 7-én d.u. megtörtént az egyetem zenekarának, illetőleg énekkarának záróünnepélye. Ezen az ünnepélyen adta át az elnyert dijakat, illetőleg az Egyetem Tanácsa nevében irt üdvözlő leveleket A fentiek kapcsán az elnök javaslatot tesz a Tanácsnak, hogy mivel az egyetem zenekara és énekkara ilyen szép eredményeket ért el a kulturális versenyeken, egy közelebbi tanácsülésen a Párt, a KISz, a Szakszervezet és a Kulturális Bizottság bevonásával tárgyalja meg a Tanács, hogy az egyetem kulturális életének további fokozására, fellendítésére milyen lehetőségeink vannak és megvizsgálandó ennek esetleges anyagi kihatásai is. /:Diákotthoni klubszobák, könyvtárak, esetleg hallgatók jutalmazása, stb.:/ 'Aü'A*Vajda Lázár gazdasági rektorhelyettes bejelenti a Tanácsnak, hogy a Művelődésügyi Minisztérium nem járult hozzá az Express Vállalattal kötött szerződésünk azon pontjához, hogy a fenti v álla lat térítés fejében hallgatókat utaztasson külföldre. A vállalat által térítendő dijakat az egyetemen keresztül az állam- kincstárnak kell beküldeni. Ugyanakkor Rigler György osztályvezető elvtárs hozzájárul ahhoz, hogy az egyetem más forrásból kb. 2o hallgatót a nyáron külföldi tanulmányútra küldjön ki. K.m.f. Jegyzőkönyvvezető: v.vez. JegyzőkÖnyvhitelesitő: /Dr.Csűrös Zoltán/ mb.rektor /Dr.Zilahi T, egyet.tan ár, Sz^b,elnök