Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1957-1958
1958. március 10. (169-193.)
2 tanszékekre érkeztek ilyen jellegű leve,lek, azokat minél hamarabb juttassák el a Szerkesztőbizottsághoz. /A Periodica Poly- technica Szerkesztőségének írásos előterjesztett anyaga a je'y- zőkönyvhöz csatolva./ A Tanács értékeli az 195-. március 5-i egyetemi tanári értekezlet lefolyását. A Tanács egyöntetűen megállapítja, hogy a tanári kar ezen az értekezleten igen szép számmal jelent meg, egyben megállapítja azt is, hogy a tanári testület ezen az értekezleten igen passzívan viselkedett. Ugyanakkor a hozzászólások csak kisebb egyéni sérelmeket tartalmaztak, komolyabb hozzászólás csak a hivatalos, illetőleg a Párt és tömegszervezetek r-özéről volt. Ezen a helyzeten feltétlenül segíteni ko-11 és oda kell hatni, hogy a tanári kar érezze felelőssegét az egyetem vezetésében. A Tanács javaslata alapján az elnök úgy határoz, hogy előreláthatólag juniűs közepe táján egy hasonló jellegű értekezletet hiv össze, de ezt az értekezletet jobban kbli előkészíteni, mind állami, mind párt- és szakszervezeti vonalon és gondoskodni kell arról, hogy a tanárok az értekezlet téziseit sillabusz formájában előre megkapják. Vajda Lázár g.rektorhelyettes bejelenti, hogy a Gépelemek tanszék és a Gázgépek tanszék vezetői 25.ooo.- - 25.ooo.- R-ot ajánlottak fel a XK. tevékenységgel nem foglalkozó tanszékek részére. A Tanács a felajánlást tudomásul veszi, az elnök oedig kéri a gazlasági rektorhelyettest, hogy a felajánlásokról dr. Kováts Károly Pál egyetemi tanárt értesítse. Dr. Zilahi Márton egyetemi tanár, a Szakszervezeti Bizottság elnöke kéri, hogy a Tudományos Tanácsban a Szakszervezet részéről is legyen egy delegált tag. Az elnök felkéri Dr.Zilahi Márton elvtársat, hogy e kérdést illetően beadvánnyal forduljon a Tudományos Tanácshoz, mely azt meg fogja tárgyalni. A*?'' ^ Dr.Telegdy-Kov ts László egyetemi tanár, dekán kérdést intéz Román Sándor főmérnökhöz, hogy a diákklub létesítése milyen st diumban van. Román Sándor jelenti, hogy csak akkor tudja a klub elhelyezését megoldani, ha a Mérnöki Továbbképző Intézet elhelyezése megoldódik. Az elnök felkéri Vajda Lázár 'g.rektorhelyettest, hogy Román Sándor főmérnök, valamint a mérnöki Tov bbképző Intézet és a KISz-Bizottság bevonásával egy bizottság vizsg Íja meg a fenti kérdést. Budapest, 135 . m rcius 13.