Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1955-1956
1956. március 23. (115-162.)
9168 c. / A végző hallgatók szétosztásánál előnyben kell részesíteni azokat a hallgatókat, akik diplomatervüket már április 1-ig beadták. d. / A fentiekre vonatkozó dékáni hirdetményt mielőbb ki kell függeszteni és párhuzamosan a DISz Bizottságnak is meg kell küldeni. e. / A DISz-szervezet megfelelő felvilágosító munkával tudatosítsa a hallgatókkal, hogy annak a hallgatónak, aki diplomatervét nem védi meg, esetleges iparban való munkábaállása nem számit bele a két évi gyakorlati időbe, mert a mérnöki gyakorlat csak az oklevél megszerzésétől számítandó. A mielőbbi diplomatervmegvédésre való mozgósítás tehát a DISz-szervezet egyik legfontosabb feladata. f. / A diplomatervek elbírálásába erősebben be kell vonni a felkért ipari konzulenseken kívül a tanszékek oktató- személyzetét, tanárokat, docenseket és idősebb adjunktusokat is, kik főfoglalkozási jelleggel, tehát viszonylag sokkal rövidebb idő alatt, tudják <r feladatot ellátni. 79*/ Az első és másodévre kiterjedő ujrendszerü vizsgastatisztikákat illetően: a. / a dékánok az elhangzott szempontok szerint tanulmányozzák át a statisztikákat^ kifejezetten az egyes tanszékek pedagógiai munkáját vizsgálva és ily alapon válaszszák ki azt a tanszéket, melynek felülvizsgálatát a korábbi 74. sz. tanácsülés! határozat elrendeli. b. / A következő tanévtől kezdve az első évtől folytatólag el kell készíteni az egyes évfolyamok tantárgyátlagának diagrammban való ábrázolását. 80./ A rektor felkéri a dékánokat, hogy a végző hallgatók kádervél-menyét még egyszer különös gonddal vizsgálják át, bevonva a diplomatervezést vezető tanszéket és a Marxizmus-l-ninizmus tanszéket, hogy a vélemények igen pontosak és szabatosak legyenek. A kádervéleményeket az elosztóbizottságok munkájának megkezdése előtt, de legkésőbb április 1-ig juttassák el az elosztóbizottságokhoz. 81/ A már korábban elhatározott rendkívüli egyetemi tanácsülés ápitlis 5-én reggel 9 órakor lesz, melynek napirendi pontjaira vonatkozó javaslatokat Kozmann György rektorhelyettes és Gémyi Kálmán DISz VB. titkár március 29-ig juttassák el a rektori hivatalba. A munkatervben szereplő április 12-i egyetemi tanácsülés ennek következteben egy héttel későbbre tolódik. 82./ A rektor felkéri Vajda Lázár gazd, igazgatót, hogy a KK. bevételekből rendelkezésre álló összegből kivitelezhető tereprend-zési tervet készíttesse el, hogy azt az Egyetemi Tanács elé terjeszthesse döntés céljából.