Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1954-1955
1955. július 1. (75-86.)
3724- 2 b. / Az óraterhelések megállapításánál a laboratóriumi gyakorlatok általánosságban 12 Tőre vannak vonatkoztatva, különr- leges esetben 6 főre. c. / A Gyakorlati kémiai tanszék igen magas terhelésére tekintettel a rektor dr. Csűrös Zoltán professzor és dr* Holló János tanszékvezető docens bevonásával megvizsgálja a nyár folyamán a vegyész tanszékek elhelyezésének lehetőségét, valamint ennek során meghatároznák a fenti tanszék terhelését abbéi a szempontból kiindulva, hogy a tanszék csak saját tárgyainak laboratóriumi gyakorlatát tartsa* d. / Megvizsgálandó, hogy az egyes nagy óraszámú terhelésű tanszékek hány meghívott előadót vonnak be az oktatásba* III. Villamosmérnöki Kar: a. / A teoretikus létszám 8,5 órás terhelést számítva a végleges tantervek alapján 182 A végleges tanterv alapján a Tanács megállapítása alapján 172 Az átmeneti tanterv szerinti létszám 170.5 Jelenlegi létszám 144 Egy oktatóra jutó hallgatók száma—= 16 b. / Az óraterhelések kiszámításánál a rajztermi órák 25 főre vonatkoznak, laboratóriumi és mérési gyakorlatok esetén pedig 12 főé, illetve 5 fős csoportok vétettek számításba* c*/ A rektor kéri a karokat,hogy azokon-^ tanszékeken, ahol kinevezett oktató ninos elegendő az átmeneti tanterv szerint, e hiányt meghívott előadókkal pótolják* 142/a.A karok vizsgálják felül mégegyszer a megadott számadatokat és állapítsák meg tanszékenként, hogy hány elméleti órát tart a professzor és hányat meghívott előadó* b. / Amennyiben a felülvizsgálat nagy eltéréseket mutat, csak abban az esetben tartandó julius hó 14-én rektori tanácsülés a kérdés újabb megtárgyalására. c. / A végleges tanterv alapján egyetemi viszonylatban a többletként jelentkező 23 főre az egyetem igényt tart azzal, a megjegyzéssel, hogy az egyetemnek kell megállapítani, hogy azt milyen megoszlásban kívánja felhasználni /másodprofesszor, docens, adjunktus, tanársegéd/. 1^3./A rektor elrendeli, hogy a most folyó tanév eredményeit még a jelenlegi statisztikai módszerrel kell feldolgozni* A jövő tanévben azonban az I. és II* éveseknél az uj szempontoknak megfelelő statisztikai /statisztikai törzskönyvi/ rendszer lesz bevezetve. '