Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1952-1953
1952. november 24. (49-52.)
2 As hintik .beszámol a K.k.-ban XI. 22-én. tartott rektori értekezletről, melynek 2 napirendi pontja volt éspedig a Sz.K./b./p. XIX. Kongresszusa anyagának feldolgozása és a vizsgaszabályzat. Az elnök kérésére Fikert Ferenc ismerteti a h.arxizmus-Leniniz- mus tanszéknek az említett támpontot illetően XI. 19-én tartott értekezletén hozott határozatokat. Az elnök felhívja a figyelmet arra, hogy biztosítani kell a hallgatók fegyelmét. A tanulmányi osztályok és osztályfőnökök fejtsenek „ ki politikai felvilágosító munkát a hallgatóság előtt,hangsúlyozzák ki a Kongresszus ' nagy jelentőségét. Az oktatók szaktárgyaiba dolgozzák be az anyagot. A dékánok, tan nők ' . és tanszemélyzet legyenek jelen a Marxizmus tanszék beindító előadásain, de később is ' * , vegyenek részt az anyag feldolgozásának ellenőrzésében. Az ünnepélyes hangulat külső kifejezéseként ' fel kell díszíteni a'termeket, folyosókat. A tanulmányi csoportok tegyenek felajánlásokat munkájuk megjavításra. A fentiek az esti oktatásnál is alkalmazandók. Fikert Ferenc utána néz, hogy van-e lehetőség a rendelkezésre boceájto'tt 2000 példány brossurán felül további mennyiséget szerezni a hallgatóság számára. Az elnök felhívja a Gazdasági Igazgatóságot az egyetem fokozottabb tisztántartására, a Szákszervezetet pedig a külső dekorál s el- * végzésére. Fodor Péter szerint a XIX. Kongres zus anyagának feldolgozása kell, hogy szorosan össze légyen kötve a vizsgák előkészítő áv 1. * Fikert Ferenc Két veszélyes jelenségre hívja fel a figyelmet 1./ Találkozni azzal a helytelen véleménny-1, hogy miért a vizsgaidőszak előtt kell terhelni a hallgatóságot a kongresszusi anyag feldolgozásával,-2./ nem szívesen veszik azt a túlterhelést sem, hogy -val^.- vei több az irodalmi anyag. Telegdy Kováts László mint harmadik veszélyt említi a külső előadók keczületlenségét. Az elnök kéri a karoktól,adják meg a maximális segítséget, hogy a célt el lehessen érni. Az elnök a vizsgás őb'lyzattal'ks cnolatban közli, .hogy az már életbe lépett; s K.K.-ban tartott értekezlet n^m változtatott a szövegezésen. Ismerteti a karok észrevételeire a K.i .-ban kapott válaszokat. A decemo^ri kari ülésen a dékánok ismertessek - . az oktatókkal a vizsgáztatással kapcsolatos kérdéseket. Fikert Ferencnek az a kívánsága, hogy a vizsgamódscer egységes legyen, ne adjanak fel zavaró kérdéseket, a vizsgák ünnepélys, barátságos légkörban folyjanak. A hallgatóknak tudomásukra kell