Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1950-1951
1951. február 21. (32-36.)
lése miatt ez nem valósulhatott meg. Fekete szdp. úgy véli, hogy a tanársegédek részére megfelelő tanfolyamokat kellene tartani. A lárt, DISs-sservezettel karöltve végzik s katonai tanszékek munkájukat és ennek nyomán szép eredmények mutatkoznak. A hallgatók szép számmá keresik fel a katonai tanszékeket. Iáifi Károly kiértékelte a katonai műszaki tanszék rövid idő alatti eredményeit. A hallgatóság magatartása és megnyilvánulása a tárgy iránt egészen jó. lem vártak ily eredményt, érzik a hallgatók a katonai tárgyak fontosságát, felmérték a nemzetközi helyzetet. A Fürt és a DISz helyes irányba terelik a hallgatóság árdekl dését. Ugyancsak fontosnak tartja a rend és fegyelem kialakulását ill. megszilárdítását. A pontosság terén is Igen szép a haladás; a tanszék este 8, 9-ig konzultációs szolgálatot tart. A tanszékhez tartozó több szakasz a Műszaki Főiskolán kap oktatást; hűvös lenne, ha minden előadást itt lehetne'tartani. Megemlíti^ hogy a honvédkollégisták közül többen szeretnének a katonai órákon résztvenni, akikre pedig nem kötelező a katonai órák. A felvonuláson résztvétel mikéntjét veti még fel, külön, vagy a többivel együtt,vonulnak fél ők is. Végül-kéri, hogy a plgári órák előadói folytassák a katonai tanszékek jó munkáját. Ezek után az elnök az egyes kérdésekre válaszol. Megállapítja, hogy valóban tanulócsoportok szerepelnek ezentúl. Az osztályfőnökök részére egy írásos szabályzat /előírás/ féle tervezőt elkészítésére felkéri Gerendás Istvánt, kirazt Fülöp fhdgy. segítségével késznek mutatkozott elvállalni. Ez az előírás/szabályzat/ a dékánokkal történt megtárgyalás után lesz végleges, ill. elfogadott. Intézkedés történt, hogy az ütemterveket 2 példányban a ta- nulócoopbrtokhoz juttassák el. , Az osztályfőnöki rendszerrel kapcsolatban megjegyzi, hogy erről a kiadott'uj szabályzat még nem szól, most van bevezetés alatt. A rend, fegyelem és tisztaság fontosságára a coporttitkárok- nak kell rámutatniok. A tanulócsoportokban és a folyosókon részint már vannak szemétgyűjtők, de továbbiak is lesznek még elhelyezve, úgyszintén hamutartók. Az oaztályfőnokséggel kapcsolatban említett ösztönzés a szak- szervezet termelési értekezleteinek keretében történő jut lerázásban, dicséretben nyilvánul meg. A tanulócsoportok abc szerinti ös zeállitása csupán a villamosmérnöki karon tapasztalható, a többi karon többféle szempont szerint a Tárt és a Disz közreműködésével alakították meg. Ugyan-e itaron előadódott ^res órákat a fizika oktatásával kapcsolatban felmerült problémák okozta késedelem miatti gyors tanrend- összeállítás eredményezte. A vidéki hallgatókra tent észrevételre az elnök válasza, hogy azok diákszállókban elhelyezhetők.