Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1950-1951

1951. január 31. (27-31.)

Major Háté hozzáfűzi, hogy lényegesen fontos'a kiválasztás kér­dése, t.i.hogy kik legyenek szákérettségisek, továbbá az irányítás, azaz, hogy melyik egyetemre nyerjenek beosztást a szakérettségisek, mert a tapasztalat szerint sokan néma summájuknak megfelelő karra kerültek. Németh Endre a mechanikából a rossz eredményeket azzal magya­rázza, hogy a régóta gazdátalan tanszék most kapott csak tanárt, azonfelül kevés a tanársegédek száma ahhoz, hogy a hallgatókat ki­sebb csoportokban lehessen oktatni. Az elnök ezenfelül megemlíti, hogy a részrehajlás elkerülése céljából annakidején nem közölték a tanszékekkel a szakérettségi­zettek névsorát. Tudomásul szolgál. 6. / Az elnök bejelenti, hogy a VKM. rendeletére-a nem eléggé foglalkoztatott tanársegédeket be kell osztani az alaptárgyak okta­tására. Kéri a dékánokat, hogy állítsák össze a tanársegédek elfog­laltságát, mert túl sok a külső óradíjas, kiknek nagyrészét takaré­kossági szempontból tanársegédekkel kell majd pótolni. Rázsó Imre helyesnek tartja a rendelkezést, de vigyázni kell a végrehajtására is, helyesen legyen megszabva, hogy hetenként mennyi legyen az ilyen elfoglaltság. Karsai Károly ismerteti a VKM. elgondolását a tanszemélyzetnek az oktatásban foglalkoztatágát illetően. Dr. Erdey László kéri, hogyne általánosságban állapítsák meg a tanszemélyzetnek az oktatással elfoglaltságát. Pl.a vegyészmér­nöki karon az órára készülés is sok időt vesz igénybe, nemcsak az elméleti, hanem a gyakorlati óráknál is, azonfelül tudományos munkát is kell végezni. Gerendás I stvána mellett van, hogy a rendeletet maradéktalanul végre kell hajtani. A heti 12 óra nem sok. A segédtanszémélyzet e- gyes tanszékeken egyáltalán nincs kihasználva. Meg kell huzni a vo­nalat, hogy melyik az a tudományos munka, melyet a tanszemélyzet az oktatás és melyik amit az ország érdekében fejt ki. Major Máté is elvileg helyesnek tartja a rendelkezést, csak vé­leménye szerint a tanszék nem fogja tudni, hogy a gyakorlatban mennyi időt vesz igénybe egy tanszemélynek pl. 1 órára átengedése/; felkészü­lés stb. / Tudomásul szolgál. Rázsó Imre távozása folytán Halász Aurél a gépészmérnöki kar nevében javasolja, hegy mivel a tanács döntéseivel a karoknak fog­lalkozniuk kell, a kari ütéáeka jövőben a tanácsülés után legyenek, a munkatervekkel kapcsolatban pedig helyesnek tartaná a kar, ha a többi kar is követné a példát és a tanszéki munkatervek alapján ál­lít anák össze saját munkatervüket. A gépészmérnöki kar megadta a tanszékeknek a szempontokat és a határidőket, melyekre fel kell é— pülhi a tanszéki munkaterveknek. Az elnök felhívja a gépészmérnöki kart, hogy a tanszékétől hét­főig; 5-ig szerezzék be a munkaterveket, hogy a kari is meg legyen idejében. Mivel a gépészmérnöki kar nem beszélte meg előzőleg a kérdést a többi karral, azok a vonatkozó átiratoknak megfelelően ké­szítik tervüket. 7. / Az elnök bejelenti, hogy dr. Erdey László az Akadémia meg­bízásából Prágába utazik a Polarográfiai Kongresszusra, mely feb­ruár 2. és 10-e között lesz. Tudomásul szolgál 4 -

Next

/
Thumbnails
Contents