József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi / József Nádor Műszaki / Budapesti Műszaki egyetem - rektori tanácsülések, 1948-1949
1949. február 15. (60-64.)
A népbirósági határozat szerint dr.Thamm István feddéssel, dr. Nyúl Gyula pedig az előléptetéstől négy évre történő kizárással igazoltatott. A gépész- és vegyészmérnöki kar a f. évi február hó 7-i ülésén hozott határozattal a nevezettek magántanári jogosítványának meghagyását javasolja. A dekán kéri a javaslóihoz a Tanács hozzájárulását és az erre vonatkozó kari felterjesztésnek a VKM-be történő továbbítását. /419-1949./ Tanács az előterjesztéshez hozzájárul. 18. / Dr.Szádeczky-Kardoss Elemér a bánya-, kohó- és erdőmérnöki kar dékánja jelenti, hogy a kar január 27-i ülésén újból foglalkozott azoknak a nyugdíjban levő tanároknak az ügyével, akik a nyugdíjazás után is teljes felelősséggel és elfoglaltsággal vezetik az üresedésben levő tanszékek ügyeit. A kar úgy véli, hogy a f. évi január hó 21-én megjelent 680/1949. sz. Korm.rendelet, amely a szolgálatban visszatartott nyugdíjasoknak illetményeit méltányosan állapítja meg, a tudomány szolgálatában visszatartott nyugdijas, de a tanszéket tovább vezető tanárokra is érvényes. A rendelet módot ad arra is, hogy a nyugdíjaztatása után szolgálatban visszatartott működésének minemüsége szerint a VI. fizetési osztály fizetését is megkaphassa nyugdijához. Nem szorul bővebb bizonyításra, hogy a teljes elfoglaltságu nyugdijas tanárokat súlyos anyagi hátrány éri azáltal, hogy gyrészt a törzsfizetésnek csak 70 %-át kapják nyugdíjul, másrészt elesnek az 50 %-os tudományos pótdijtól s mindössze kb. havi 200.- frt tiszteletűijban részesülnek, úgyhogy összjövedelmük messze alatta marad egy idősebb adjunktus jövedelmének. Mivel a fenti rendelet módot nyújt a javításra, célszerű, ha az egyetem megteszi ebben az ügyben a kezdeményező lépéseket, különösen most, mikor a tudományos státus tárgyalása idején a tudományos munka megbecsülésére amugyis megvan a hajlandóság. A dekán kéri a Tanácsot, hogy a kar javaslatát tegye magáévá és intézzen felterjesztést ez ügyben a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez és amennyiben jónak látja, hasonló állásfoglalás céljából írjon át a társegyetemeknek is. /491-1949./ , Tanács az előterjesztéshez hozzájárul. 19. / Dr.Szádeczky-Kardoss Elemér a bánya-, kohó- és erdőmérnöki kar dékánja jelenti, hogy dr.Méhes Kálmán adjunktus "Az ősföldrajz gyakorlati vonatkozásai" c. tárgykörből magántanári képesítését kéri. A bánya- és kohómérnöki osztálynak a képesítő eljárás megindítása ügyeben egyhangúlag tett előterjesztéséhez a kar ugyan- ' csak eg hangulag hozzájárult és úgy határozott, hogy a nevezett folyamodványát a személyi minősültség kérdésében leendő határozathozatal céljából a Tanács elé terjeszti. /482-1949./ A dekán kéri a kari előterjesztésre vonatkozóan a Tanács döntését. Tanács az előterjesztéshez hozzájárul. 20. / Dr.Heller Farkas prorektor, mint a Könyvtári Bizottság elnöke jelenti, hogy a Könyvtári Bizottság a leghatározottab-. ban állást foglalt a tanszéki könyvtáraknak a nagy könyvtárba való beolvasztása ellen, azonban a tanszéki könyvtárak anyagának katalógus szerű nyilvántartását helyeselte. A bizottságban kifogásolták a tanszékek által beszerzendő folyóiratoknak és szakköny4