József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi egyetem - rektori tanácsülések, 1947-1948
1948. június 10. (161-171.)
Állami Műszaki Főiskola elhelyezése ügyében a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz felterjesztés intéztessék a dékáni hivataloktól bekért javaslatok alapján, hogy a főiskola által támasztott tantermi igények kielégítése veszélyezteti az 1948/49. tanévi sikeres műegyetemi oktatást. Tudomásul szolgál. 19. / Németh Endre a mérnöki és építészmérnöki kar dékánja jblénti, hogy a mérnöki osztály f. évi május hó 28-i ülésén foglalkozott a főkö yvi lapkivonatok kiadásának kérdésével. A külföldi hatóságok ugyanis oklevelek nosztrifikálása kapcsán volt hallgatók tanmenetének igazolását kérik. 'Ennek az index-szel való igazolása, az oldalak áttekinthetetlensége és a sok feleslegesen lefordítandó szövegrész miatt nehézkes, ezért kívánatos, hogy az érdekeltek kérésére index- másodlat helyett a főkönyvi lapok másolata állíttassak ki az erre a célra rendszeresített külön nyomtatványon. Az osztály e javaslatát a kar elfogadta s ennek alapján kéri a dekán a Tanácstól ez ügyben állásfoglalását, illetőleg a javaslathoz hozzájárulását. /16Ő4-1948./ Tudomásul szolgál. 20. / Németh Endre a mérnöki és építészmérnöki kar dékánja jelpnti, hogy a mérnöki és építészmérnöki kar a f. évi május hó 28-i ülésén a mérnöki osztály javaslatára titkos szavazással egyhangúlag úgy határozott, hogy előterjesztést tesz dr. Barta József oki. mérnök, miniszteri osztályfőnök, műegyetemi magántanárnak egyetemi c.rk. tanári címmel való kitüntetésére^ /1639-1948./Z Tudomásul szolgál. 21./ Németh Endre a mérnöki és építészmérnöki kar dekán- j j'l^nti, hogy dr. Csonka Pál ny.r.tanár a kar f. évi május hó 29-én tartott ülésén javaslatot tett az 50 éves jubileumot megért s arra érdemes mérnökök részére adandó arany-oklevél kiadása ügyében. Az 50 év elő t és 50 évnél régebben végzett építészmérnökök közül többen /Sándy Gyula, Schulek Jáno3, Báthory István, Csányi Károly, Steiner József, Jámbor Lajos, Orbán Ferenc, Kertész K.Róbert/ arany-diploma kiadását kérték. Erre a szabályzataink nem adnak módot, mert az arany-diploma kiadását csak a doktori képesítés félszázados évfordulója alkalmából enged'lyezik. Mivel a műszaki osztályokon.a.doktorátus letételére általában csak 30-40 életévben nyílik mód, az arany-diploma megszerzése gyakorlatilag majdnem lehetetlen. Ép ezért javasolja az osztáséinak, hogy az építészmérnöki osztály az érdemes kartársaknak kérésükre 50 éves mérnöki jubileumuk alkalmából arany- oklevelet szolgáltasson ki. A dekán jelenti, hogy a javaslatot a kar magáévá tette és a kérdés általános rendezése, valamint az egységes eljárás érdekében döntés végett a Tanács elé terjeszti. /1702-1948./ Az arany-oklevél szövege: Mi, a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora, a .............................................. Osztály tanárt 3tülete.nevében pedig a ............................................................... karnak dékánja .......... ................................urnák, aki a József-IIüegyetem....................................... o sztályán 18.. évben ....................................... oklevelet szerzett, 5