József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi egyetem - rektori tanácsülések, 1946-1947
1947. augusztus 28. (168-185.)
mennyi a MU. egy etemnek évekig nem fog e célra rendelkezésére állni. A két híradástechnikai tanszék betöltésével, ami eddig is a tanszékek részére szükséges Helyiségek hiánya miatt késett, a gépész- és vegyészmérnöki kar egyelőre nem tud foglalkozni. Az elnök jelenti, hogy a kari jelentésben foglaltait a vallás- és közoktatásügyi miniszternek is tudomására hozta. /2270-1947./ Az elnök jeinti továbbá, hogy a közlekedésügyi miniszter ur is megkereste a honvédelmi miniszter urat ez ügyben - tekintettel az áltálé szorgalmazott 'híradástechnikai 'tanszékek m.előbbi felállítására - . A honvédelmi miniszter válaszában kijelentette neki is, hogy mivel a Mü°gyetemmel .való együttműködés ügyében 'tárgyalásban áll velünk, ami nem egészen fedi a valóságot, tehát amig a tárgyalások folyam, tban vannak, az épületet nem szándékozik átadni. Tudomásul szolgál. 29. / Az elnök jelenti, hogy a múltban a soproni kari dekán, dékáni tiszteletdij kie'gészités ci íén félévenként 1000, később az 1944/45. tanév folyamán 1500 pengő juttatásban részesült a Rendelkezési Alapból. Kéri a Tanácsot, vegye tudomásul', hogy dékáni tiszteletdij kiegészítés cimén a Rendelkezési Alapból dr. Rroszt János 'dékánnak félévenként 1000.-,' azaz visszamenőleg összesen 2000 forintot kiutalt. Tudomá-sul szolgál. 30. / Dr. Egyed István a közgazdaságtudományi kar