M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi egyetem - rektori tanácsülések, 1941-1942

1941. szeptember 5. (1-43)

32./ Az elnök jelenti, hogy a műegyetem soproni Nyári Egyeteme 1941. évi tanfolyamán, amely az augusztus hó 1-e és 18-a közötti időben tartatott meg, a közgazda­ságtudományi karé volt a vezetés. A 60 előadó közreműkö­désével tartott előadások tárgya nagyrészt a közgazdaság- tudomány körébe vágott, a közigazgatási vonatkozású elő­adások száma 4, a 11 egyéb tárgyú előadás pedig 15 órát vett igénybe. Az autobuszhasználat szükséges korlátozása miatt a kirándulások a közelkörnyékre szorítkoztak, nagyobb utat csak 3-án tettek a kirándulók: Kőszegre és környékére. Az előadások és kirándulások mindvégig látogatottak vol­tak. Nem csupán a résztvevők száma növekedett, hanem egy­úttal országszerte fokozódott az érdeklődés, mert az eddi­gi 5 év folyamán a budapesti résztvevők száma az első évi­nek öt és félszeresére, a vidékieké pedig /a soproniaktól eltekintve/ majdnem hat és félszeresére emelkedett, a sop­roni résztvevők száma kezdettől fogva nagy volt, de azóta csak 25-30 %-(íl növekedett. Külföldi résztvevők az idén a- lig jelentkeztek, ami a háborús utazási korlátozások mel­lett nem is meglepő. A megnyitó ünnepélyt a soproni városháza nagyter­mében aug. 3-án vasárnap délelőtt tartotta meg a Nyári Egye­tem. A megnyitó beszédet dr.Vendl Aladár rector magnificus mondotta, majd dr.Varga József m. kir. iparügyi miniszter tartott nagyszabású előadást, amely nemzetgazdaságunknak mü­- 22 -

Next

/
Thumbnails
Contents