M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi egyetem - rektori tanácsülések, 1938-1939

1939. február 1. (90-114)

tójának az előterjesztésére, úgy intézkedett, hogy a szóbanforgó gyakorlatok az említett pdtfélévben ne tartassanak meg. /107-1939./ Tudomásul szolgál 20. / Az elnök jelenti, hogy a műegyetem va­lamennyi karának a dékánját felkérte, hogy a vezetésük alatt álló karokon a folyó tanév I.félévében működött azokat a meghívott szakelőadókat, akik a folyó évi ja­nuár hó 2-ától február hó 11-éig terjedő időre szer­vezett műegyetemi pótfélév tanrendjébe is felvett köte­lező tantárgyakat adtak elő, a saját hatáskörükben kér­jék fel, hogy ezeket az előadásokat az emlitett pótfél­évben is tartsák meg. Az elnök egyúttal arra is felkérte a dékán ura­kat, hogy az illető meghívott szakelőadókat értesítsék, hogy e pótfélévi előadásaikért megfelelő tiszteletűijnak az engedélyezése és kiutalványozása iránt a m.kir.vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz felterjesztést fog in­tézni, amint az egyes karok bejelentik az illető meghívott szakelőadók nevét, valamint előadásaik óimét és óraszámát. /106-1939./ Tudomásul szolgál 21. / Elnök jelenti, hogy a "Rendelkezési Alap" 1938»évi számadásainak megvizsgálására dr.Szarvasy Imre és Oltay Károly műegyetemi ny.r.tanár urat kérte fel. Egyúttal felkérte dr.Szabó Gusztáv műegyetemi ny.r.tanár, múlt tanévi prorektor urat is, hogy a tandi­jakkal kapcsolatos számadásokat, a műegyetemi tanács erre vonatkozó határozatának megfelelően dr.Czettler Jenő egye­temi ny.r.tanár úrral - aki sorrendben a megelőző prorek­tor - szíveskedjék együttesen megvizsgálni./19-1939•/ Tudomásul szolgál. 22. / Elnök jelenti, hogy dr.Prey József főorvos, a műegyetemi orvosi rendelő intézet vezetője előterjesztette

Next

/
Thumbnails
Contents