M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi egyetem - rektori tanácsülések, 1938-1939
1938. november 24. (50-72)
dr.Gesztelyi Nagy László, dr.Ormándy János mezőgazda- sági kamarai igazgató, műegyetemi magántanárt, valamint dr.Marek József nyug.egyetemi ny.r.tanárt, a műegyetem állatorvosi osztályához tartozó belorvostani tanszék volt vezetőjét pedig az Országos Gazdasági egyetemi ny. r. tanár, a műegyetem erdőmérnöki osztályához tartozó növénytani tanszék vezetője a folyó évi szeptember hó 22-én katonai szolgálat teljesítésére hivatott be s igy az említett tanszék tárgykörébe tartozó "Növénytan" cimű és a tanév I.félévében heti 4 elméleti és 6 gyakorlati órában előirt tantárgy előadásáról másként kellett gondoskodni, az illetékes bánya-, kohó- és erdőmérnöki kar előterjesztése alapján a szóbanforgó előadásoknak és gyakorlatoknak a folyó félévben való megtartásával a rektor Haracsi Lajos soproni m.kir.erdőmérnököt bizta meg. Egyúttal a rektor felterjesztést intézett a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz,hogy Haracsi Lajos részére az emlitett gyakorlatok és előadások megtartásáért a műegyetemi költségvetésben a meghívott szakelőadók tiszteletdijára előirányzott összeg terhére 420 P tiszteletdijat engedélyezzen. Az elnök végezetül megjegyzi, nogy a dr.Fehér Dániel bevonulása folytán vezető nélkül maradt növénytani tanszék leltárának az átvételére a bánya-, konó- és erdőmérnöki kar dékánja Hoth Gyula egyetemi ny.r.tanárt, az ugyanazon osztályhoz tartozó erdőművelés-, vad- és hal- gazdaságtani tanszék vezetőjét kérte fel s a nevezett e felkérésnek eleget is tett, /2297-1938./ Szakoktatási Tanács tagjává nevezte ki. Tudomásul szolgái. 15./ Elnök jelenti, nogy mivel dr.Fehér Dániel Tudomásul szolgál- 7 -