M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi egyetem - rektori tanácsülések, 1938-1939
1939. június 5. (170-188)
vezetője a műegyetemi tanácsnak, illetőleg a műegyetem mindenkori r ektorának a műegyetem igazgatásával kapcsolatos fáradozásainál minci.ig a legnagyobb készséggel volt szives segítségünkre lenni./1096-1939./ Tudomásul szolgál. 11./ Az elnök jelenti, hogy dr.Tóth Tihamér veszp*“ tt remi megyés püspök, egyetemi ny.r.tanárnak a folyó évi május hó 5-én történt korai elhunyta alkalmából mind a veszprémi székesegyházi káptalannak, mind pedig a kir.m.Pázmány Péter Tudományegyetem rektorának a műegyetemi tanács nevében legmelegebb részvétünket fejezte ki s az utóbbit egyúttal arra is felkérte, hogy teljes együttérzésünket az említett egyetem hittudományi kara tanártesületének is tolmácsolja. /1129-1939•/ Tudomásul szolgál. 12. / Az elnök jelenti, hogy dr.Bárány Gerő cimze- tes államtitkár, nyug.min.osztályfőnök, aki töbo éven át működött közre a műegyetem közgazdaságtudományi karán folyó oktatásban mint a "PilozofiaMcimű tárgy meghivott szakelőadója, a folyó évi május hó 2-án 62 éves korában váratlanul elhunytAz elnök ebből az alkalomból báró Petrichevich Horváth Emil nyug.államtitkárnak, a megboldogult rokonának a műegyetemi tanács legmelegebb részvétét fejezte ki./H13-1939./ Tudomásul szolgál. 13. / Elnök jelenti, hogy abból az alkalomból, hogy Pintér István műegyetemi szakaltiszt-főkapus már 25 éve teljesit a m.kir.József Nádor Műegyetem kötelékében állami szolgálatot s e hosszú idő alatt feliebbvalóinak legnagyobb megelégedésére min .ig kiváló buzgalommal és lelkiismeretességgel kifogástalanul látta el hivatali teendőit, a nevezett munkásságáért a műegyetemi tanács nevében elismerését fejezte ki./1238-1939•/ Tudomásul szolgál.