Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1933-1934
1934.01.26. 15. ülés
4 Nyilvánvaló azonban, hogy ilyen megállapítás nem jutott völna a törvényjavaslat-tervezetbe, ha a különféle középiskolák érettségi bizonyítványa nem volna egységes jogosítású. Az egységes jogosítás következménye a műegyetemi oktatásra. Éppen ezért mindenekelőtt az egységes jogosítás kérdésével kell foglalkoznunk. Az 1924. évi XI. törvény előtt kétféle középiskolánk volt: gimnázium és reál. A gimnázium minden főiskolára jogosított, a reál ellenben nem, illetőleg a reált végzettek a tudományegyetemek bizonyos fakultásaira csakis pótérettségivel mehettek. A gimnázium egységes jogosításának hátrányát akkor csupán műegyetemünk tapasztalta. Annakidején ugyanis a reáliskolát, mint a műegyetem előkészítő középiskoláját szervezték meg. A műegyetemre való előkészítés szempontjából a reál, minthogy rendes tantárgyai közé tartozott a kémia és az ábrázoló geometria, kedvezőbb volt. mint a gimnázium. Előállott azonban az a fonák helyzet, hogy ebből a műegyetemi oktatásnak semmi haszna sem volt. Minthogy ugyanis a gimnáziumi érettségi bizonyítvány a műegyetemre is jogosított, műegyetemünk tanterve, éppúgy mint ma is, a gimnáziuméhoz alkalmazkodott és alkalmazkodik. A gimnáziumból jött hallgatóságra tekintettel tehát a kémia és ábrázoló geometria tanítását műegyetemünkön az elemeken kezdték és kezdik. És annak ellenére, hogy az említett tantárgyaknak elemei a reált végzettek előtt ismeretesek, ez a helyzet nem előny, hanem bizonyos mértékben hátrány reájuk. Nem kell ugyanis a reált végzetteknek az első évben olyan behatóan munkálkodni, mint a gimnáziumot végzetteknek. Ha emellett még meggondoljuk, hogy a gimnáziumból csak azok jöttek a műegyetemre, akik a mérnöki pálya iránt előszeretettel viseltettek, nyilvánvaló, hogy miért végezték és végzik a gimnazisták a műegyetemet általában jobb eredménnyel. A folyton fejlődő technikai és közgazdasági tudományok művelésére műegyetemünkön nyilván mind több és több idő szükséges — legutóbb éppen ezért a tanulmányi időt 8 félévről 9 félévre hosszabbítottuk meg — kétségtelen tehát, hogy a műegyetemi oktatás szempontjából előnyös lett volna, ha nem kellett volna és nem kellene ma is olyan elemi ismereteket előadni, amelyeknek tanítása tulajdonképen középiskolai föladat. Műegyetemünk helyezkedhetett volna arra a kényelmes álláspontra, hogy az említett tantárgyakból a gimnazistáktól, akik a legutóbbi 3 tanévben az első éves hallgatók létszámának 68—65%-át tették ki, pótérettségit követelt volna, hasonlóan mint azt megtették a tudományegyetemek a reált végzettektől a latinból. Csakhogy, amíg a reáliskolai tanulónak az akkori tanterv megadta a lehetőséget, hogy a latin nyelvet mint rendkívüli tantárgyat 4 éven át tanulhassa, arról a tanterv nem gondoskodott, hogy a gimnazista kémiát és ábrázoló geometriát tanulhatott volna. Legföljebb a szabadkézi rajzban szerezhetett gyakorlatot, ha a görög helyett ezt a tárgyat választotta. Gondoskodtak azonban arról, hogy ettől elvegyék a kedvét, mert aki görög helyett szabadkézi rajzot választott, ezzel egyidejűleg megkapta a barbár elnevezést is. Ilyen körülmények között műegyetemünk nem nehezítette meg éppen azoknak a gimnazistáknak fölvételét, akik a tudományos technikai pálya iránti hajlamból jöttek a műegyetemre s akik a középiskolába való fölvételükkor, 10 esztendős korukban, még nem tudták, de legtöbbször nem is tudhatták, hogy később a technikus pálya iránt lesz majd hajlamuk. De ha még meg is nyilvánulhatott volna ilyen hajlam, vidéken nem is lehetett választás, mert csak gimnázium volt.
