Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1933-1934
1933.12.20. 11. ülés
niök. A gyűlés után az ifjúság rendben szétoszlott, s az előadások hallgatása végett a tantermekbe mentek.- Azután állt elő a tettlegességig fajult oly nagy mérvű rendbontás, amely azután a műegyetem bezárását vonta maga után. Ez uj situációt teremtett, s a fegyelmi eljárás is csak ezen utóbbi napon, s közvetlenül 9.-én történt fegyelmi kihágásokért rendeltetett el. A régebbi ügyek most visszamenőleg kivizsgálást nem nyertek. Az Ítélet meghozatalánál az igazság talaján kell állni, s csak a bebizonyított tények alapján kell itélkezni.A Rector Magnificusnak, mint a műegyetemi hatóság képviselőjének megsértését - függetlenül az ő személyétől - súlyosnak tartja. Elnök felkéri Dr. Pogány Béla a gépészmérnöki osztály dékánját, hogy a vizsgálat eredményét ismertesse. Dr. Pogány Béla jelentése szerint a vizsgálat során kihallgatott tanuk a következőket vallották: 1. / Kuntz Ernőre vonatkozólag: tíárd Endre, Bodonyi Károly, Heller László, Klein Béla és Lakos * Andor műegyetemi hallgatók vallották, hogy Kuntz Ernő a verekedésben részt vett; 2. / Heller Lászlóra vonatkozólag: Jászai Béla,- i Kassai Ferenc és Kuntz Ernő műegyetemi hallgatók vallották, hogy a verekedésben résztvett, azonkívül Kassai Ferenc és Susánszki László műegyetemi hallgatók vallomása szerint Heller László a Rector Magnificusra becsmérlő- 2 -