Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1931-1932
1931.10.22. 5. ülés
iskolai tanárt, műegyetemünk ábrázoló geometriai tanszékének tanársegédét előterjesztésünkre - amit az a körülmény tett lehetővé, hogy Bauer Mihály mü- egyetérni c. ny, rk. és beosztott köéépiskol&i tanár nyugdíjazása folytán müegyetemünknél egy VI, fiz.oszt. berendelt középiskolai tanári állás üresedett meg - a jelenlegi szolgálati beosztásában való meghagyása mellett az állami középiskolai rendes tanárok lét« számába állami középiskolai rend s tanárrá nevezte ki. /1572/1931,/ Tudomásul szolgál. $$./ Elnök bejelenti, hog^ a kereskedelemügyi miniszter ur értesitett bennünket, hogy ifj. Barsy Károly II.éves mérnökhallgatónak ama bejelentését, amely szerint egészségi állapotának orvosi bizonyitvánnyal igazolt kedvezőtlen alakulása folytán műegyetemi tanulmányait időlegesen megszakítja és az államszolgálati viszontkötelezettséggel egybekötött ösztöndijának élvezetéhez előfeltétel gyanánt megkövetelt műegyetemi tanulmányait az 1932/33. tanévben kivanja folytatni, tudomásul vette s nevezettnek ama kérelmét hogy az ösztöndíj élvezetében az 1931/3$. tanév kihagyásával, továbbra is meghagyásséK, teljesite te ugyan, azonban feltételül kikötötte, hogy ifj. Barsy Károly az 1932/33. tanévre szabályszerűen beiratkozzék és tanulmányait az ösztön-