Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1931-1932

1932.06.09. 17. ülés

14./ Elnök jelenti, hogy & Magyarországi Szövetkezetek Szövetsége megküldötte hozzánk a véleménye szerint a közérdekű szövetkezeti mozgalomra nézve sérelmes s már a képviselöház elé terjesztett összeférhetetlenségi törvényjavaslatra vonatkozó és az igazságügyminiszterhez intézett felterjesztését, valamint a törvényhozás szövet­kezeti érzésű tagjaihoz intézett elaborátumát, kérve, hogy a szóbenforgó törvényjavaslat sérelmes rendelkezéseinek megváltoztatása iránt kifejtett akcióját mi is támogassuk. Elnök dr. Heller Farkas tanár ur előterjesz­tése alapján, aki ez ügyben a véleményadásra első sorban illetékes, jelenti, ho^y a beadvány nem származik sem társ- egyetemtől, sem hatóságtól és a műegyetem feladatkörivel sem függ össze* A törvényjavaslat melyre vonatkozik,t.i. ez összeférhetetlenségi javaslat, a tanári kart választ­hatósága folytán érinti ugyan, de nem csupán a szövetke­zetekkel kapcsolatban, amire a beadvány vonatkozik. Ha e műegyetem e tárgyban nyilatkozni kívánna, mindenesetre az egész javaslattal kapcsodétfcan kellene ezt tennie, nem pe­dig esek a kzövetkezetekkel kapcsolatban, miíiént e beadvány * ' "• «, - * pártolása esetén történnék. Minthogy pe^ij a beadvány érdemében sem min­denben ftlytálló, mert az államtól való függés elvileg a szövetkezeteknél is fennforoghat dr. Heller Farkas tanár ur előterjesztésére javasolja, hogy a Magyarországi Szö­vetkezetek Szövetsége beadványa fölött térjünk napirendre. /954/1032./ 1Ü ­Tudomásul szolgál.

Next

/
Thumbnails
Contents