Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1931-1932

1932.01.21. 9. ülés

J-g. iJ^Hnyv, /I954. felvétetett Budapesten a m. kir. József-müegyetem rektori tanácsának 1932. évi január hő 21.-én tartott S. üléséről. Jelen voltak: Dr. Hültl Dezső e.i.rektor, elnök; Wälder Gyula, s. Pöschl Imre, dr. Varga József és Zelovich Kornél e.i. dékánok. Távolmaradását kimentette; Dr. Szarvasy Imre prorektor. Jelzett: Dr. Baiics Aurél miniszteri osztály tanácsos, tanács jegyző. 1./ Elnök jelenti, hogy dr. Karafiáth Jenőt, akit a Kormányzó Ur Ö Főméltósága a lemondott dr. Ernszt Sándor helyett vallás- és közoktatásügyi miniszterré nevezett ki, ebből az alkalomból taná­csunk nevében egy feliratban üdvözölte, kérvén őt, / hogy addig is amig műegyetemünk tanácsának módjában lesz küldöttségileg és élőszóval jóindulatába aján­lani Hezánk egyetlen és ennek folyt n különösen fon­tos hiv; tást teljesitő technikai főiskolájának sor­sét, kö elességérzet vezette törekvéseinket része- sitse jóindulatú támogatásában, s Hazánk technikai kultúrája fejlesztését a műegyetemi szakoktatás fel­karolásával is segitse elő. /2074/1931./ Azóta a rektori tanács testületileg is tiszteleéét tette a miniszter urnái. Tu omásul szolgál.

Next

/
Thumbnails
Contents