Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1929-1930

1930.07.18. 24. ülés

a villamosenergi»fejlesztés és elosztás ügyét kezébe, vagy az állas területén alakított egyéb közéletek kezébe Tegye. Ebből követeik, hogy a magánvállalkozás érdekének legmesszebbmenő protegálása seri terjedhet azon a határon túl, melyet a közérdek jelöl weg. Nyilvánvaló, hogy a töxvényjavaslatb n Is konterplált meg* Tiltásnak és háramlásnak dokialárálásárai a magántulajdonon semmi­féle csorba nem esik. Egyfelől azért nem, mert a viilaraoeenergia fejlesztésére vonatkozólag már korábban is rendszerint a községi és vármegyei közületekkel ne$cötött szerződéseknek csaknem mindegyike gondoskodott a megváltási jog és a háramiásl jog biztosításáról ;más- felől pedig azért nef% mert a villamosenergia fejlesztése ée további- tása olyan köz- és magántulajdonban álló területek igénybevételével is jár, amelyek használata vagy kisajátítása villamosv*ülalat szá­mára rendszerint a magántulajdonnak bizonyos törvényes korlátot szabhat, illetőleg annak csorbításával nagy előnyt jelent, zennek az előnyöknek eszmei következmauye az, hogy az erőm , illetőleg an­nak különböző berendezési csoportjai bizonyos idő múltán átszállnak a közül etekre, vagy szók által megváltba tók. nként felmerül as a kérdés, hogy Magyarország villamos- energi»fejlesztési ügye elérkezett-e már a fejlődésnek arra & fokara, amikor az állam érdeke azt kivánja, hogy az energiatermelés, veze­tés és szolgáltatás ügye törrényhozáeiiag rendeztessék, az ailara tehát szabályozóiag avatkozzék be ebbe a fontos kérdésbe. Krre a kéi- désre non könnyű válaszon!• Hiszen az összes szakértők véleménye meg­egyezik abban, hogy az ország villasjosenergiahálózata még nem ért el a fejlődésnek magas fokára, ha nagy lendületnek is indult. Da éppen az n körülmény, hogy Magyarországon csali az utolsó néhány esz­tendőben kezdtek kialakulni.» helyközi villanoshúlózatok - szerencsés sé teszi a törvényalkotás időpontját. Most még könnyebb az ország villamosítását bizonyos egységes rendszerbe foglalni,- később nehe­zebb, költségesebb és ellenkezést keltő b is volna a nagy létesít­ményekbe beruházott nagy t .kék következtében. 11. As engedély ezéoi rendszer. Magasabb állami szempontból a vili raosenergia fejlesztésére vonatkozó engedély, vagy jogosítvány kiadását éppen úgy regálénak- 5 -

Next

/
Thumbnails
Contents