Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1929-1930

1930.05.15. 19. ülés

tést tehessen az anyaországnak, ahonnan ezekre a helyekre a kétszázas keretszánom belül megfelelő képesitésüek kerülnek ki, másfelől ellen­őrzi &z ezen akció folytán kijutottakat és szigorúan felügyelnek az Egyesült Államok által előirt kivánalmak betartására. Ez akciójával Németország elérte, hogy minden két évben átlag kétszáz olyan szakemberrel növelheti a hazai gazdasági és techniy kai területén működő szt-kiér fiaik száját, akik gyakorlati éveiket kétség­telenül egyik gazdaságilag legfejlettebb országban töltötték el s akik igy' igen sok uj tapasztalatot gyüjthettek, megismerve egy más, gazdasá­gilag sok tekintetben fejlettebb állam berendezkedését. De vezette ^émetor szágot ezen akció megszervezésekor az a gondolat is, hogy minden két évben az amerikai Egyesült Államokból visszatérő szakképzett intelligens ember olyan kapcsolatokat létesített és ismeretségeket kötött, melyeket a két állam szoroeabb együttműködésé­nek előmozdításé érdekében rindig hasznosan lehet majd kamatoztatni. A kiküldöttek bizon os összegű kölcsönt kapnak 8 kiutazás« hoz, melyet azonban kinti keresetükből nemcsak hogy vissza kell tériteni ök, hanem hazautazásukról is gondoskodni kell. Ezen már férne tor szagban bevált v<ork student akciót tar­totta Nagyinéit óságod szem előtt akkor, amikor a műegyetemet végzetteink részére is lehetővé akarja tenni egy il, módon elnyerhető gyakorlati ki­képzés megszerzését s amikor ennek előkészítő munkáival műegyetemünket bizta meg. E megbízatásnak eleget téve tisztán magán jellegű levele­zés folytán eddig Pittsburgban sikerült a kint élő mag,, ar mérnökökből egy olyan társaságot összehozni, melynek tagjai közölték, hogy egyelőre négy-öt magyar gépészmérnöknek a gyáriparban való elhelyezését vállalni tudják.

Next

/
Thumbnails
Contents