Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1929-1930
1929.12.12. 10. ülés
7./ Elnök jelenti, hogy miután a könyvtár dotációja felemeltetett, a könyveknek s tudományos folyóiratoknak olyképeni beszerzése céljából, hogy az egyes tanszékek szükségletei a lehetőség szerint biztosíttassanak, célszerű volna a könyvtárigazgató e munkájának megkönnyi- tése végett oly szervet létesíteni, amely az egyes tanszékek szükségleteinek egyeztetésénél a beszerzési fontosság és sorrend megállapításánál stb. az igazgatónak segítségére volna. A rektori tanács tagjai a javaslatot helyeslik, s Szarvasy Imre prorektor indítványozza, hogy minden osztályból kiküldendő 1-1 tagból osztályközi bizottság létesittessék e feladat elvégzésére. Elnök miután a szabályzat szerint a könyvtárt illető bármely ügyben csak a könyvtárigazgató véleményének meghallgatása után történhetik intézkedés, javasolja, hogy az ezirányban teendő intézkedések előtt alkönyvtár igazgat-ó véleménye is ké- ressék ki. Javaslat elfogadtatik. 8./ Elnök előadja, hogy időszerűnek tartja a külföldi oklevelek honosításának kérdését e változott viszonyokra való tekintettel tárgyalás alá venni. A numerus clausus óta a nostrifikálás mint- 6 -