Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1928-1929

1928.10.04. 4. ülés

azonnal megállapittat ott, hogy abban Mende Valér oki. építészre vonatkozó oklevélkönyvi adatban a név s születési hely vegyi úton eltávolíttatott s helyette Csengeri Leon Gyula név s Budapest szü­letési hely hamisittatott be. Minthogy a hamisítás ténye, s azon körülmény, hogy Gsengeri Leon Gyula néven hamisított épitészi oklevél van forgalomban, kétséget kizáróan megállapittatott, a mérnöki kamara ügyészének bevonásával erről a rendőrhatóságnak azonnal jelentés tétetett. A rendőri hatóság elnök kérésére azonnal kiszállt a műegyetemre, s megkezdte a vizsgálatot. Minők a szükséges adatokat, s a meg­hamisított oklevél könyvet a rendőri hatóságnak ren­delkezésre bocsájtotta. A rendőrség a tisztviselők nagy részét kihallgatta, s Salamon János rektori hivatalba beosztott pedellus-altisztet őrizetbe vette. A renuőrségről a vizsgálat eredményéről hivatalos értesítést eddig még nem kapott, magánúton azonban érdeklődött az ügy állásáról, s azt a felvilágositást kapta, hogy egy Csomzadlák József nevű állítólagos építőmester, mérnöki kamarai bejegyzése végett ha­misított épitészi oklevélhez jutása céljából, az el­halt Mende Valér építésznek - akinél állítólag al­kalmazásban állott - oklevél könyvének vonatkozó adatainak meghamisításával hamisított épitészi okle­vélhez jutott. Csomzadlák egyébként már büntetett előéletű, s nemcsak épitészi oklevél hamisításban bűnös, hanem mint eddig már megállapittatott,egyéb okmányhamisítást is követett már el./Anyakönyvi ki­vonatot, illetőségi bizonyítványt, közjegyzői okira­tot stb. hamisított/. Úgyszólván okirat hamisító irodája volt s nemcsak a maga céljaira, hanem más­nak is /Fenyves Istvánnak/ vállalkozott okmány hami-

Next

/
Thumbnails
Contents