Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1928-1929

1929.05.27. 27. ülés

kapna arra vonatkozólag, hogy a legközelebbi jövő­ben a szükséges felszerelések beszerzését és a fő­város budai határához közel fekvő, lehetőleg a he­lyi érdekű villamossal elérhető tangazdaság megvé­telét biztositó pénzügyi fedezet rendelkezésre bo- csáttatik, mert különben a mezőgazdasági tudományok oktatását és művelését illetőleg a Műegyetem lehetet­len feladat elé állíttatnék, amelynek sikertelen meg­oldásáért méltán kijáró felelősséget és ódiumot nem tartja saját komoly felfogásával és eddigi sikeres működésével összeegyeztethetőnek. c./ Legnehezebb a helyzet a közgazdaságtu­dományi kar harmadik szakosztálya, a kereskedelmi szak­osztály tekintetében, mert itt a fennforgó viszonyok­nak leggondosabb és leglelkiismeretesebb megvizsgálása után teljes határozottsággal arra az elutasitó állás- foglalásra kellett jutni, hogy ez a szakosztály a mai működésével és szervezetével semmiképpen sem illeszt­hető be a kibővített Műegyetem keretébe, mert maga az alapelgondolás összeférhetetlen a műegyetemi szellem­mel. Ez az alapelgondolás ugyanis azt volt, hogy az addig a budapesti /és előbb még a kolozsvári/ kereske­delmi akadémián fennállott kétéves felső tagozatnak megszüntetésével a legtágabb értelemben vett kereske­delmi pályára menő minden ifjúnak egységes és négy évre terjedő egyetemi színvonalú kiképzés adassék, akár meg­elégedett volna az illető az átlagos gyakorlati keres­kedelmi pályán való boldoguláshoz szükséges kiképzés-

Next

/
Thumbnails
Contents