Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1928-1929

1928.11.29. 12. ülés

re e tekintetben intézkedés nem szükséges, mert a nrult tanévi első évesek, tehát az azokhoz csatla­kozó ludovicisták is még a régi tantßrv szerint hallgatják a II. évfolyamot. Javasolja, hogy a honvédelmi miniszter úrhoz mindkét pontra vonatkozólag igenlő válasz adassák a gépészmérnöki osztály fenti kikötéseivel. /208./1928./ Javaslat határozattá emeltetik. 2*/ Elnök kéri, hogy az ösztöndíj tanács átirata alapján az 1928/29. tanévre rendszeresített belföldi tudományos kutató ösztöndíjban részesítendő tanársegédekre nézve javaslatok tétessenek. A rektori tanács határozata szerint az ösztöndíjra első sorban aequo loco betűrendben felsorolva az alábbiak hozat­4 * nak javaslatba: Dr. Andreich Jenő tanársegéd a nemzetgazdaságtani tan­l, szék mellett Bobest Béla % az anorganikus chamiai Dr. Brummer Ernő Gärtner Károly Gerecs Árpád az elektrochemiai az általános chemiai ” a szerves chemiai " Dr. Janicsek József adjunktus a közlekedésügy és vasut­épitéstani Kotzmann László kis.tanársegéd a mezőgazd.chem.techn, tanszék mellett Rostásy István miniszteri főmérnök, volt műegyetemi adjunktus br.Piret-Bihain Antal kis.tanársegéd a chemiai techn, Dr. Schmied Rezső kis.tanársegéd a kísérleti fizikai Dr. Szádeczky-Kardoss Tibor a statisztikai tansz.mellett Trautsch Kálmán oki.gépészmérnök^ kalorikus gépek labora­tóriumában alkalmazva.- 3 -

Next

/
Thumbnails
Contents