Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1928-1929
1928.11.22. 11. ülés
Bizottsági javaslat, az uj elektrotechnikai tanszék tárgyában. Tisztelt Gépészmérnöki Osztály! Tekintettel a Gépészmérnöki Osztály legutolsó ülésén a kijelölő bizottság működésével szemben megnyilvánult aggodalmakra, legyen szabad mindenekelőtt a Bizottság eddigi tárgyalásait röviden ismertetni. Amikor a Műegyetem tanácsa az 1926. junius hó 11 -én tartott ülésében a Gépészmérnöki Osztály dékánjának előterjesztésére elhatározta, hogy az 1. Elektrotechnikai Tanszék betöltésére egy a tanszék feladatát pontosan meg nem jelölő, egész általános ideiglenes programra alapján pályázatot hirdet, illetőleg a Vallás és Közoktatásügyi Miniszter Urat felkéri, hogy pályázatot hirdessen, egyúttal, szintén a gépészmérnöki dékán javaslatára -, egyhangúlag kimondotta a Tanács, hogy: »Ez az általános keretű programra természetesen csak ideiglenes s inkább csak a pályázatra vonatkozik, mert az ügy érdekében állott, hogy a pályázat mennél tágabb körben keltsen érdeklődést. A végleges programmot majd a tanszék betöltésekor, amidőn a gépészmérnöki oktatás uj tenrendjére is figyelemmel kell lenni, fogja megállapítani az Osztály, amely az erre vonatkozó tárgyalásoknál számit a II. sz. Elektrotechnikai tanszék tanárának, Söpkéz Sándornak, az osztály kültagjának, szives közreműködésére is, amire ő most csupán azért nem kéretett fel, mert hiszen nem a végleges, hanem csak az ideiglenes, inkább formaszerü programmot állapítottuk meg, ami az ő tanszékét egyáltalában nem érintette.« A Tanács ezen határozata felterjesztetvén a Vallás és Közoktatásügyi Miniszter Úrhoz, a Miniszter Ur 44.843 26. sz. a. közli a Műegyetem tanácsával, hogy: »Az I. sz. Elektrotechnikai Tanszék betöltése végett a pályázat kihirdetése hez hozzájárulok és jóváhagyólag tudomásul veszem a tele. Tanácsnak erre vonat kozólag hozott ama egyhangú határozatát, mely szerint a pályázati hirdetményben a tanszék programmja csak általánosan jelöltessék meg, a végleges Programm pedig csak annakidején, az egyéb szükséges programmváltozásokkal egy idejüleg állapitassék meg.« A Gépészmérnöki Osztály, a Tanács és a Miniszter Ur egybehangzó utasítása alapján, különben pedig a dolog természeténél fogva is, a bizottság köte- lességszerüen elsősorban a Tanszék programmjának megállapításával foglalkozott, figyelemmel természetesen a gépészmérnöki oktatás uj tanrendjének nagyjában ismert alapelveire, azzal a célzattal, hogy ha a programra tekintetében megállapo dásra jut, azt azonnal az Osztály elé terjeszti. S ha a programm véglegesen jó- vágyhagyatik, következnék a személy kijelölése. Az uj Tanszék programmja tekintetében a Bizottság többrendbeli előzetes megbeszélés után, 1928. március 2-án tartott ülésén egyhangúlag megállapodott s egy részleteiben is megbeszélt »a gyakorlati elektrotechnikával kapcsolatos elméleteket« felölelő tárgykörben szabta meg az uj tanszék főfeladatát, mert mind a három szaktanár egybehangzó megállapitása szerint ennek hiánya erősen érez-