Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1928-1929

1928.11.22. 11. ülés

Műegyetemi tanulmányai tartama alatt, a nyári szünidőkben a mérnöki munkálatok különböző ágaiban, mint napidijas műszaki alkalmazott a m. kir. államvasutaknál, majd a kereskedelmi m. kir. minisztérium útépítési osztályánál igyekezett mérnöki gyakorlatot szerezni. A mérnöki oklevél megszerzése után a közlekedés és vasutépiléstani tanszékhez kerül, ahol előbb mint tanársegéd, majd mint adjunktus, megszakítás nélkül teljesít ma is szolgálatot. A háborúban mint mérnökhadnagy vett részt és az orosz, majd az olasz fronton kifejtett tevékenységéért a „Signum laudis“ és Károly csapatkereszttel tüntetik ki. 1918-ban visszakerül a műegyetemre és a tanszék körüli teendőinek elvégzése mellett tudo­mányos buvárlatokba merül és különböző mérnöki problémák megoldásán fáradozik. Az első probléma, melynek megoldását maga elé tűzte, az volt, amelyet doktori értekezésében dolgozott ki és amelynek alapján letett szóbeli szigorlata neki a kitűnő képesítésű műszaki tudori oklevelet eredményezte. E munkájában a rendező-pályaudvaroknál oly fontos szerepet játszó guritódomb hossz­szelvényének helyes alakításával foglalkozik. A kérdést tisztán elméleti alapon oldja meg, de ez munkájának értékéből mit sem von le, mert eredményeinek alkalmazása, a legnagyobb valószínű­séggel, a gyakorlat igényeit is ki fogja elégíteni. A második nagyobb tanulmánya „Az elméleti rézsű alkalmazása a mélyépítésben“. E munká­jában, amellyel a Magyar Mérnök- és Épitész-Egylet „Hollán“ pályadiját is megnyerte, a kohéziós földnemek rézsűjének adható alakot állapítja meg, levezeti annak egyenletét, útmutatást ad annak gyakorlati megszerkesztésére. Ugyanezen csapáson haladva megírja és a Magyar Mérnök- és Építész-Egyletben előadja „A különböző feszültségállapotok határértékei közötti összefüggések, különös tekintettel a rideg anyagokra“ cimü tanulmányát. Egyéb irodalmi működéséről még a következőket említem meg: Az átmeneti görbéről. (Technika 1920.) Ujahb felépítményi méretezési formulák a Zimmermann-féle elmélet alapján. (Technika 1924.). Fa- vagy vasbeton-gerenda. (Magyar Mérnök- és Épitész-Egylet Közlönye 1926.) Alkalmas-e a kocka a törő szilárdság megállapítására. (Előadta a M. M. és É.-E. 1927., megjelent Technika 1927.) Az itt felsorolt tanulmányok és cikkek mindegyike dr. Janicsek József széleskörű irodalmi tájékozottságáról tesznek tanúságot és mély elméleti tudását bizonyítják. Az irodalmi működésén kívül a gyakorlat terén is számottevő munkásságot fejtett ki. Ezek közül a fontosabbak a következők: Keskeny vágányu bánya vasút müépitményeinek tervezése az Esztergom—Szászvári köszénbánya r.-t. részére. Az uj lóversenytéri tribünök rácsos vasfödélszéké- nek tervezése. A tihanyi biológiai kutató intézet földmunkáinak vezetése. Továbbá topografikus fel­vételek és több vasbetonépitmény tervezése és egyes építmények kivitelének ellenőrzése. Tudásának mélyítése érdekében több külföldi tanulmányutat is tett; igy bejárta Olaszországot és Svájcot. A múlt 1927—28. tanév alatt pedig, mint a Smith Jeremiás ösztöndíj élvezője, Amerikában folytatott tanulmányokat. Dr. Janicsek József magántanárrá való képesítése iránti kérelmének teljesítését a legmele­gebben ajánlom a Tekintetes Osztálynak, mert eltekintve attól, hogy ezzel egy törekvő, elmé­letileg és gyakorlatilag kitűnő képzettségű mérnök, akinek tudományos munkássága a jövőben a legszebb reményekre jogosít — kapja meg a megérdemelt kitüntetést, a választott tárgyköre is olyan, amelyet a kellő intenzitással a rendes előadások keretében, időhiány miatt, előadni lehetetlen. A dr. Janicsek József által választott tárgykör ismertetésére,, egy féléven át, heti kettő órai előadást hozok javaslatba. Az előadottak alapján tisztelettel javasolom, hogy dr. Janicsek József magántanári képesítését a „A földművek mechanikája“ cimü tárgykörből a colloquium elengedésével, a próbaelőadás meg­tartásától függőleg terjessze az Osztály s a Tanács elé. Budapest, 1928. augusztus 25. Méhes Zoltán műegyetemi ny. r. tanár. , •v.SLO ; •■•ä* 1 ; lí'Viií, s ‘7. M'.-í )..!> ;-p.M • , ■ * . - . t- ... Vtí ; : >1 ' • '**?.»• ' “Pátria’' r.-t., Budapp ... 2C4S80

Next

/
Thumbnails
Contents